naivdiva

És azt tegnap elfelejtettem említeni, hogy picsadühös is vagyok és amikor senki sem látja legszívesebben acélbetétes jettával rugdosnám a falat, hogy belukadjon - a fal, nem a bakancs - és a büdös kurva kiubaszott életbe, hogy faszér kellett pont ennek elbaszódnia és hova a rákba rakjam most ezt a rengeteg érzést és miafaszt kezdjek velük és kire öntsem rá és, ha nem tudom senkire, akkor mi lesz itt basszameg? Kipukkadok mint a kiskutya, aki nem tudott szarni?

És küldöm mindenkinek a gánzendróziztôl a szinsz áj dont hev jút hogy szünne meg a világ is forogni..

Kábé négy perce nézem az üres ablakot, de oké.
Akkor tessék.
Elhagytam egy pasit, akit szeretek. Nem tudok vele együtt élni. Nem a lábszaga, az alvási szokásai vagy a szélsőséges politikai nézetei miatt. Egyszerűen nem illünk. Mindenhol akadnak a fogaskerekek és nem bírtam tovább az éktelen ricsajt.
Nem tudok diszharmóniában élni. Hiába szeretem őt, aki, az emberi lényt, a gondolatait, a mosolyát, a morózusságát - ha nem passzol semmi semmivel.
Sosem volt ekkora káosz a fejemben - egyszerre vagyok szomorú és felszabadult és emiatt szégyenlem magam, miközben boldogabb vagyok így.
Itthon vagyok. Megint. Zorkástul. Egy év alatt harmadszor költöztem.
Handsome is otthon van. Max-estül. Ő mondjuk nem költözött egyet se. De ettől nem jobb neki.
Long way to go...

Asszem ma lesz a napja, hogy ki tudom sírni magam. Vagy nem.ˇ

- Jó. És mikor lesz biciklimentes nap?
Ezt mondjuk Handsome kérdezte, de nem mondhatnám, hogy nem értek egyet.
Mindjárt gyalogos-tüntetést szervezek baszki.

Az ő albumát szerztem meg legutóbb. A címe Bare. Nagyon jó kis lemez, amolyan mellbevágó szövegekkel, bírom a spinét is, és mint kiderült egyszer Handsome kapott tőle autogramot egy fodrászüzletben.
A milliókat érő aláírás azonban valószínűleg réges-régen elveszett...

Max elkezdte hullatni a tejfogait, elég vicces, ahogy időnként elpotyogtat egyet-egyet a lakásban. Például miután vérre menő harcot vívott a törülközőjéért séta után valamelyikőnkkel.

Handsome épp a kresz-vizsgájára készül, megállás nélkül puffog, hogy "ezt a faszságot!", meg "kit érdekel ez?!".

Én most baszom el a rakottkrumplit.
Békés, családi idill.

Zorka volt az.
Csúnyán lebukott, reggel ott találtam az asztalon, amelyen most a jukka trónol.

Néha el sem hiszem, micsoda kis sunyi dög, a jelenlétemben nem ugrik fel széknél magasabb itemekre.
Az elmúlt egy évben azt gondoltam nem is tud.

Viszont ô is kellôen zavarba jött a leleplezéstôl, elôször dorombolva bújni akart, aztán inkább menekülôre fogta. Jól tette..

Egyébként tegnap este azon morfondíroztunk M.-mel, amikor sétálni vittük Lánygyereket (aki ájultan aludt az anyja hasára kötözve) meg a pálcikakutyájukat, hogy milyen kár, hogy sosem tudjuk meg, mi történt kutyáink "előző" életében.
Pálcikakutyát is befogadták, ahogy mi Max-et.
Néha annyira szeretném tudni, mi történt vele, mielőtt befarolt mellénk azon az estén.

Az első pár napban például szabályosan végigsírta a két emeletet lefelé a lépcsőházban minden egyes alkalommal, ha valahova mentünk, és minden kapualjba teljesen felvillanyozódva rohant be és teljesen lelombozva jött ki. Szemlátomást keresett valakit, akit nem talált és ilyenkor a szívem szakadt érte.
De sosem tudom meg, hogy egy szép napon úgy tettek az előző gazdák, mintha sétálni vinnék és szélnek eresztették, vagy elkavarodott tőlük, vagy egyszerűen utálta a lépcsőt, mert még nem látott olyat és imádta a kapualjakat, mert sok érdekes szag áradt belőlük.

M.-ék kutyájának autóparája volt hónapokig, így valószínűsíthető, hogy jól kirakták egyből az út mellett.

Szóval jó lenne, ha tudnának mesélni. Így az is kiderülhetne, hogy melyiket kéne ma agyonvernem, miután a jukkáról néhány levél hiányzik. Zorka szerintem nem éri el ott, ahol most van, Max viszont nem tanúsít különösebb érdeklődést a növények iránt...

Elkezdtem szeretni az M-ékhez vezetô utat. Eddig leginkább túlélésre játszottam, egy csomó kanyar van benne, amikre általában nem emlékszem, és éjszaka maga a horror - alapból utálok vaksötétben vezetni.

De most, hogy minden héten egyszer kimegyek lánynézôbe, kezd összeállni a térkép a fejemben és tegnap azon kaptam magam, hogy határozottan élvezem: bedőlök a kanyarokban és gázt adok - jó a Rapülôk is ordított...

Lánygyerek egyébként hihetetlen kis spiné, olyan pofákat vág, hogy beszarok a röhögéstôl, a legjobban a szemöldökráncolós "nagyongondolkodom"-at szeretem, meg persze amikor mosolyog.

A nővérem pedig ezúttal is nemnormális, ma van a kiállítás-megnyitója - a szülésig elvileg még három hete van hátra - ki ne akarna 9 hónapos pocakkal textileket installálni?

Csudaklassz szakdoga vázlatot írtam tegnap, mára jóvá is hagyta a konzulensem, betelefonáltam az iskolába, jól kiderítettem, hogy nov. 30-ig kell leadnom a kész mût (ami nagy könnyebbség ahhoz képest, hogy azt gondoltam nov. elejére kell kész lenni), már gyûjtöm a szakirodalmat és ív van a fejemben bazmeg, nem fémbôl, hanem gondolatból, jó ez most, érzem.

Sálálálá, szakdoga lesz ebbôl, de most télleg..

Add tovább - Page 23 játék

1. Ragadd meg a hozzád eső legközelebbi könyvet
2. Csapd fel a könyvet a 23. oldalon
3. Keresd ki az ötödik mondatot
4. Tedd közzé a szöveget az oldaladon ezekkel az instrukciókkal együtt.

"Mint a sebet fölvakaró gyerek, szándékosan rettenetes mondatokat mondok ki (mit tegyek?!, mondatok jutnak az eszembe, mint rendesen)."

(Esterházy Péter: Javított kiadás)

Még nem raktam el a nyaralás óta. És én M-nél meg Combfixnél láttam.

A hétvégén kis cetliket váltottam mindenféle fogyasztói termékre. A cetliken híres emberek láthatók és állítólag a munkámért cserébe kapom ôket, havi rendszertelenséggel, de ezt igazából nem hiszem, mert sokkal kevesebb cetlit kapok, mint amennyit dolgozom.

Szóval vettem kis cipôt ôszre, meg nadrágot, meg csinos kis bugyikat.

Nagyjából egy viharsarki család havi betevôjét szórtam el szélbe, és az eufórikus "végre baszki vettem egy gatyát!" érzést gyorsan felváltotta a lelkifúró, mert jó szarul állok, és sokkal értelemsebb dolgokra kellene beváltani a híres emberes utalványokat, de nem járhatok csupa leszakadt aljú nadrágokban és konkrétan lukas pipellôkben dolgozni, mert az vérciki.

Szóval bocs..

Ja és azt még nem is meséltem, hogy tegnap itt járt a szondaipsos-tól egy spiné, és megkérdezte, hogy akkor én a '65-től '75-ig korosztály vagyok e. Baszki, elég szarul nézhetek ki mostanában.

Bosszúból nem engedtem be.

Vajon miért van az, hogy időről időre törvényszerűen összeomlik minden?

Nullára tolja az életemet valami láthatatlan buldózer, én meg ríva kurkászok a romok között.

Verném a fejem a falba / ajtófélfába / íróasztalba, ha értelmét látnám. De nem. Inkább még próbálkozom, hátha, a "csak a testemen át" felkiáltásra eltakarodik és marad az én házam az én váram.

Milyen kár, hogy amit a Sors ad az egyik kezével:
Beszélgetés a zölédségescsajjal:
- Párolt zöldség lesz?
- Nem töltött cukkini.
- Azt én is szeretem. Vega vagy húsos?
- Vega.
Azt elveszi a másikkal:
Kilométeres sor, üres polcok, lejárt tej és bunkó pénztárosnő a Rócsildban.

Ja! Egyébként most, hogy ippeg tudok főzni, elkezdek vegául tanulni. A pasimnak rosszul esik a hús...

Mit keresek én itt?
Bárhol.

Helyes kis város Hévíz, amolyan nyugdíjas-paradicsom, de még ez sem volt baj. Reggel kávé teraszon, backgamonn-nal tarkítva. Tó, napozás, evés, alvás. Asszem ez volt minden vágyam.

Az állatok közül az újabbik állítólag botrányosan viselkedett távollétünkben, amivel dupla lelkifúrót okozott:
1. Micsoda szemét befogadó gazdák vagyunk, akik három nap után otthogyják a haverokra.
2. Szegény haverok, akik hallgatták a hajnali hatos hiszti-rohamokat és törölgették a kutyapisit a lakásban.

Most úgy tűnik, normális, nagyon örült nekünk, volt már sétálni, fürdött és most itt szuszog a lábam mellett.Zorka kicsit ki van készülve, de csak megszokják egymást (reméljük).

És a nyaralás alatt Esterházy-t olvastam és teljesen kikészültem rajta, de ez már egy másik történet, nem ilyen nyaralásos-beszámolós.
Isten hozott minket, meg a Zalavolán!