naivdiva

Eléggé félek a holnaptól. Pedig hetek voltak, hogy felkészüljek rá, de én ugye olyan vagyok, hogy ami nem ma van, az nincs is, azzal nem kell foglalkozni (mindennel, fogorvos, vizsga, karácsony), ígyaztán csak tegnap kezdtem el érezni azt a kis, szorító izét a gyomromban.

 

Holnap első beszélgetésre megyünk a Másik Műintézménybe. Májusban volt az a döntés, hogy szünetelünk, nem bírtam tovább akkor se a lelki, se a fizikai terhelést. Aztán eltelt a nyár, elfelejtődtek a sorbanállással töltött reggelek, a délutáni szúrások, a műtétek, az őrjítő két hetek a várakozással, és visszakúszott a gondolat, hogy csak kellene nekünk egy gyerek.

Abban már az elején megállapodtunk Mr. Simpsonnal, hogy ha lehet, nem csinálunk végig több inszeminációt, így az OrvosDoktor kiesett a pikszisből, mert hajthatatlan volt ezügyben. Szeptemberben elkezdtünk tapogatózni egy nagyon közeli ismerősnél, akiknek a Másikban hozták össze a gyereket, és a tapogatózásból hirtelen az lett, hogy kaptunk egy időpontot holnapra, hogy megbeszéljük, ott is muszáj-e a maradék két inszemet végicsinálni, vagy belekezdhetünk a lombikba.

 

És most itt van ez a kis, szorító izé a gyomromban és úgy érzem, hogy nem készültem fel, hogy nem vettem sorra, hogy mi minden történhet holnap, és kivel fogunk találkozni, és mit fog mondani, és azután, amit mond, mi fog történni.