szerda, november 25, 2009

Azon filózok hétfő óta, hogy milyen viselkedési stratégiát állítsak fel a holnapi ügyészi meghallgatásra. Mert nekem csak egy viselkedési stratégiám van a borítékolhatóan kényelmetlen helyzetekre: előveszem a húszcentes mosolyom, és túláradóan kedves vagyok. Ez az esetek 99 százalékában működik, valahogy a mosolygó, kedves embereknek senki sem tud ellenállni, így szoktam megúszni a gorombáskodást az önkormányzatnál, meg a háziorvosnál, meg amikor kikérem a negyedik nadrágot az eladólányoktól a ruhaboltban meg, amikor megmondom a sales-eseknek, hogy most sem veszünk tőlük semmit.

De holnap nem vigyoroghatok az ügyészre, mint a tejbetök, holnap nekem bűnbánó arcot kell vágnom, olyan meg nekem nincs, mert az apukám arra nevelt, hogy nem kell bocsánatot kérni, csak legközelebb ne csináljam meg ugyanazt a hülyeséget. Verbálisan sokat fejlődtem azóta, hogy az apukám abbahagyta a nevelésemet, és kiválóan tudok szóban bocsánatot kérni, de képtelen vagyok egész lényemmel a bocsánatkérést sugározni, pedig azt kellene, valahogy az az érzésem, hogy az ügyésznek nem lesz elég, ha leteszem a nagyesküt, hogy legközelebb nem hagyom, hogy egy biciklis rohanjon az álló autómba.

Megjegyzések:
Az ügyésznek tizenkettő-egy-tucat ilyen ügye van, fel fogja vidítani, ha nem bunkókkal kell tárgyalnia.
 
Őszintén kiváncsi vagyok, milyen vidulás lesz ott. Bár az simán benne van a pakliban, hogy röhögőgörcsöt kapok a parától.
 
Oszinten irigyellek, hogy a hozzaallasod a varhatoan nehez szitukhoz a nagy mosoly. Nekem altalaban a "k... anyatokat", ill. a "cseszd meg a funyirodat" az alap ilyenkor...
 
Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]





<< Főoldal

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Feliratkozás Bejegyzések [Atom]