kedd, február 24, 2009
Igen sűrű napom volt tegnap, tisztára mint egy szamaritánus, jó az csak a vége volt.
Bejöttem dolgozni, dolgoztam, aztán elmentem munkaköri kötelességből interjút adni (tökvicces volt, mostanában egy lány van a korábbi fiú helyett, szegény teljesen szét volt csúszva, nagyjából mint én legutóbb, minden kérdésnek nyolcszor futott neki, négyszer a beszélgetés közben, négyszer meg amikor újra felvették őket egy másik kameraállásból vágóképnek), aztán, ha már úgyis a környéken voltam, felmentem M.-hez, na és akkor hívott fel a Hugom, hogy ő most beteg és vigyem orvoshoz.
Mire odaértem épp elaludt, viszont a LeendőSógoromtól megtudtam, hogy bár iszonyú szarul van, nem hajlandó bevenni semmilyen gyógyszert, úgyhogy amikor felébredt belenyomtam egy adag paracetamolt, aztán elkezdtem hívogatni a körzeti rendelőt, mivel nemrég költöztek, nincs bejelentve egyik orvoshoz sem), ahol ketten rámbaszták a telefont, az ügyelet meg simán nem vette fel, úgyhogy végül talprakecmergett és lementünk a rendelőbe.
Na, az egy csodálatos hely, a váró egy ablaktalan helyiség, ahol a szagok alapján szeptemberben szellőztettek utoljára, ültek benne vagy huszan, és már épp nekikezdtem volna sorolni az érveket, hogy miért húzzunk nagyon gyorsan haza, amikor kiderült, hogy van mégegy kisebb váró, ahol nincs senki, és Hugi pont ahhoz a dokihoz tartozik utcailag, 2 perc múlva bent is volt 10 perc múlva meg kint, lehet, hogy tüdőgyulladása van, pénteken ezt meg is tudják mondani, addig kell várni a tüdőröntgenre.
Ezután már csak haza kellett menni, és megetetni, mert enni is elfeljtett a nagy rosszullétben, illetve ma főzök neki valami kaját, mert a csipszből meg mézeskenyérből nem lehet meggyógyulni, náluk meg csak ilyenek vannak.
Azon azért eléggé beborultam, hogy a pasija otthonmaradt ugyan szolidarítani, de annyira dolgozott egész nap, hogy az orvoshoz már nem tudta elvinni. Állítólag vitte volna, ha én nem viszem, de nekem van ugye ez a mindenki óvónénije izém (M. csúnyán is nézett miatta tegnap), szóval nem tudok megálljt parancsolni magamnak, ha valaki szarban van, pláne, ha a családomról van szó, de azért azt nem tudom elképzelni, hogy én beteg vagyok, Mr. Simpson meg otthon dolgozik, és nem visz el a két sarokra lévő orvoshoz, hanem felhivatja velem a tesómat, hogy vigyen ő. Az emberek furcsák néha.
Bejöttem dolgozni, dolgoztam, aztán elmentem munkaköri kötelességből interjút adni (tökvicces volt, mostanában egy lány van a korábbi fiú helyett, szegény teljesen szét volt csúszva, nagyjából mint én legutóbb, minden kérdésnek nyolcszor futott neki, négyszer a beszélgetés közben, négyszer meg amikor újra felvették őket egy másik kameraállásból vágóképnek), aztán, ha már úgyis a környéken voltam, felmentem M.-hez, na és akkor hívott fel a Hugom, hogy ő most beteg és vigyem orvoshoz.
Mire odaértem épp elaludt, viszont a LeendőSógoromtól megtudtam, hogy bár iszonyú szarul van, nem hajlandó bevenni semmilyen gyógyszert, úgyhogy amikor felébredt belenyomtam egy adag paracetamolt, aztán elkezdtem hívogatni a körzeti rendelőt, mivel nemrég költöztek, nincs bejelentve egyik orvoshoz sem), ahol ketten rámbaszták a telefont, az ügyelet meg simán nem vette fel, úgyhogy végül talprakecmergett és lementünk a rendelőbe.
Na, az egy csodálatos hely, a váró egy ablaktalan helyiség, ahol a szagok alapján szeptemberben szellőztettek utoljára, ültek benne vagy huszan, és már épp nekikezdtem volna sorolni az érveket, hogy miért húzzunk nagyon gyorsan haza, amikor kiderült, hogy van mégegy kisebb váró, ahol nincs senki, és Hugi pont ahhoz a dokihoz tartozik utcailag, 2 perc múlva bent is volt 10 perc múlva meg kint, lehet, hogy tüdőgyulladása van, pénteken ezt meg is tudják mondani, addig kell várni a tüdőröntgenre.
Ezután már csak haza kellett menni, és megetetni, mert enni is elfeljtett a nagy rosszullétben, illetve ma főzök neki valami kaját, mert a csipszből meg mézeskenyérből nem lehet meggyógyulni, náluk meg csak ilyenek vannak.
Azon azért eléggé beborultam, hogy a pasija otthonmaradt ugyan szolidarítani, de annyira dolgozott egész nap, hogy az orvoshoz már nem tudta elvinni. Állítólag vitte volna, ha én nem viszem, de nekem van ugye ez a mindenki óvónénije izém (M. csúnyán is nézett miatta tegnap), szóval nem tudok megálljt parancsolni magamnak, ha valaki szarban van, pláne, ha a családomról van szó, de azért azt nem tudom elképzelni, hogy én beteg vagyok, Mr. Simpson meg otthon dolgozik, és nem visz el a két sarokra lévő orvoshoz, hanem felhivatja velem a tesómat, hogy vigyen ő. Az emberek furcsák néha.
// bejegyezte: naiv @ 9:51 de. 
Feliratkozás Bejegyzések [Atom]