naivdiva

Képzeljétek, kaptam jutalmat! Pont megfelelő nagyságú összeg ahhoz, hogy lelkifúró nélkül szórjam el a szélbe hétvégén.
Még nem tudom mit veszek, de Mr. Simpson biztos kap belőle egy pénzcsipeszt, mert arra vágyik nagyon.
Azt pedig el sem tudom mondani, milyen klassz dolog ez, hat éve dolgozom és még sosem kaptam jutalmat, és most nagyon meg vagyok hatódva, hogy ilyen jófej főnökeim vannak, akik jutalmat adnak nekem. Hüpp.

Vajon a kozmósoknak elő van írva, hogy minden e-mailjükben legyen valami rózsaszín vagy önszorgalomból csinálják?

Szerintetek annak van sportértéke, hogy a férjem laptopjában van egy táblázat, aminek az a neve, hogy naiv.rezsihiany.xls?

Ma reggel egyébként épp fésülködtem, amikor Szofi egyszercsak kirontott a szekrényből és némi egyhelyben rohanás után (a macskaköröm és a parketta között kevés a tapadás) éles jobbkanyarral eltűnt az előszobában.
Hetek óta szeretne bejutni oda. Most sikerült, de eléggé megvolt rémülve a ténytől, vagy legalábbis tartott attól, mekkora lebaszást kap, mert olyan iramban spurizott kifelé, amilyenre eddig csak az a szék késztette, amit Zorkával közösen borítottak a fejükre.
Szerintem előbb-utóbb kinyírja magát a nagy próbálkozások közepette és akkor megint nyugi lesz.

Visszatértem az eredeti sablonhoz, amivel kezdtem majd' 4 éve. Már jó ideje utáltam azt a rózsaszín izét a pici betűivel, meg az összenyomorított szövegfelülettel.
Ennyit és nem többet vagyok hajlandó foglalkozni a dologgal, ezt szeressétek.
Egyébként meg kurvára ráérek az van.

Mr. Simpson tapintatosan elvonult krumplipürét gyártani a konyhába amikor véletlenül elkapta a mozdulatot, ahogy Hugi a fehér inge ujjába törölte a fekete szemfestékét meg a könnyeit, én pedig megpróbáltam elmagyarázni a tesómnak azt, amit úgysem lehet, de majd megtanulja magától.
Hogy hogy lehet fájdalommentesen elszakítani az a sodrony-köteget, ami a családhoz fűzi. Sehogy.

(Valahogy az az érzésem, hogy nem bírok túljutni a személyiségfejlődés egy pontján, de még ezt sem merném ilyen határozottan kijelenteni.)

Gazdagotunk a hétvégén több szép színes cseréppel. Mostanában mindenkitől növényt kapok, sorakoznak a könyvespolc tetején, az az egyetlen hely, ahol a macskák nem érik el őket.
Viszont vettem nekik macskafüvet a macskáknak, nem a növényeknek), legelnek is, én meg reménykedem, hogy az elég lesz nekik és nem zaklatják tovább a többit.
Két növény van, ami macska-magasságban is túlél, az érdekességük az, hogy mindkettő aloe, de az egyik ilyen sok pici (rövid levélkék burjánzanak tucatszám), a másik meg nagy, húsos. Előnyük, hogy mindkettő szúr.
És szeretnék virágállványt, ha valaki tudja, hol lehet kapni szóljon.

És vettünk gyúródeszkát, asszem ma csinálok is almáspitét, illetve kaptam nem dagasztandó kenyér receptet, és ki fogom próbálni azt is.
HTB off.

És megint számolok, de most ügyesen akarom csinálni, hogy nem kelljen két napot végigbőgnöm három hét múlva, bár valahogy az az érzésem, hogy se optimista, se pesszimista nem bírok lenni a kérdésben, az meg, hogy realista legyek természetemnél fogva ki van zárva.
A blogot pedig inkább magamnak írom, mint nem.

Vannak még érdekes dolgok az univerzumban.
Ez például nekem nagyon tetszik. Hogy a papoknak munkaköri kötelessége inni, és akkor most mi lesz velük itt a nagy zéró toleranciában.
És, ha a pap a misebortól pityókásan üti el a hazafelé bicikliző Marinénit, akkor sem számít majd, hogy a papbácsi be volt nyomva, mert neki muszáj?
Ááááá.

Egyébként most kell belevágni egy pótsofőr-vállakozásba, tegnap este mi is azzal mentünk haza egy buliból, pedig Mr. Simpson általában 6 viszki után is remelkül vezet. Tegnap mondjuk járni sem nagyon tudott, de szentül állította, hogy ő simán hazavezetne, csak a kibaszott rendőrök.
Amikor kiszálltunk a kocsiból és szlalomban tette meg a kapuig az utat, akkor azért örültem, hogy a pótsofőr vitt minket haza. (Nem mintha nem bíznék a férjem képességeiben, de az isteni gondviselésben mostanában valahogy kevésbé...)

Összeesküvésben vagyok a főnökömmel, ráadásul nemzetköziben (miután ő épp Bécsben lakik). Stratégiát készülünk megvalósítani a többi főnököm tudta nélkül. A lényeg az, hogy kiengedjék a kezükből a gyeplőt.
A főnököm már kiengedte, és rájött, hogy ez neki jó (naná, mindent az én nyakamba varrt), úgyhogy most rá akarja vezetni a többieket, hogy nekik is jó lesz.
Nekem az lenne benne a jó, hogy végre minden szál nálam futna össze, nem akadozna az infóáramlás, és a saját ütememben tudnék dolgozi (ez nekik is jobb lenne, sokkal pattogósabb vagyok, mint ők.)

És azt hiszem túl sok chilit ettem és mindjárt hányni fogok.

Szofi épp azt csinálja, hogy kibírhatatlan.
Nyüszögve jön-megy a lakásban, basztatja Zorkát (módszeresen üldözi), a pofámba tolja a seggét, pofáját, bármilyét, vagy áll a szekrényem előtt és kaparja az ajtaját (színműanyag, egyelőre nem tett kárt bene).
Pedig becsszó kap szeretetet, sokat simogatom, beszélgetek, játszom vele, szóval ez nem a klasszikus "szeretethiányos macska megbolondul" tünetegyüttes.
Remélem tényleg tüzelni fog mostmár, mert ha ez lesz az általános "felnőtt" viselkedése én esküszöm kibaszom a csukott ablakon.

Hetek óta egyre nagyobb ámulattal figyelem, amit a tévékettő bénázásban előad. Teljesen mindegy, hogy reggel van vagy este van, zsinórban basszák el a feliratokat, a kameraállásokat, rossz főcímet tesznek ki, totálban mutatják a stúdiót, miközben az aktuális vendég kibotorkál a díszletből etc.
Ma az a  határozott érzésem volt, hogy az egész kócerájban nincs egy kurva rendező, aki belemondaná a fülesbe, hogy "kettes kamera". A kedvencem mondjuk az volt, amikor 1-2 hete a tényekben csináltak valakivel interjút, a kép alján pedig ott volt, hogy gipsz jakab, alatta pedig, hogy gipsz jakab - magyarázandó, ki is ő.
Esküszöm rosszabb, mint a vizsgafilmek, amiket anno leadtunk tv-szemináriumra, pedig azokon is lehetett sírva röhögni.

Ez a megelőlegezett tavasz, ez nagyon jó, maradhatna így márciusig, ki lennék békülve az időjárással.
Az átmenteti tavasztól egyébként mindenki megzakkant (kivéve engem, én már hetek óta meg vagyok zakkanva), aminek az lett a vége, hogy a családi ebéd keretében üvöltésig és ajtócsapkodásig összevesztem Hugival, aztán a nővérem veszett össze üvöltésig és ajtócsapkodásig a férjével, aztán anyámék macskája felmászott Apa ölébe.
Ez utóbbi a legváratlanabb fejlemény, Apa nem tűri magán az állatot, és ezt az állat nagyon jól tudja, Apa az egyetlen emberi lény, akitől tart (pedig kezet nem szokott rá emelni, csak nagyon csúnyán lehordja időnként.)
Végül persze az ajtócspakodós felek kiegyeztek egy-egy döntetlenben, és macska is leszállt Apa öléből, és ma végre beszéltem Cterv doktornővel.

Tegnap Hugi megspórolta egy saláta árát. Pontosabban a pincér srác spórolta meg, miután Hugi otthagyta a saláta felét.
- Nem volt jó?
- De, csak sok volt.
- Szóval nem volt jó.
- De, jó volt, csak nem bírtam megenni.
- Mert, ha nem volt jó, akkor lehúzom a számlátokról.
- Akkor nem volt jó.
- Oké, megmondom a szakácsnak, hogy keserű volt az öntet.
Egyébként említett helyen minden pincérsrác szerelmes a Hugomba, de frankón, így akkor is van szabad asztal nekünk, amikor nincs, többnyire kapunk valami modnvacsinált  kedvezményt, vagy épp nem kell kifizetnünk a salátát. Tiszta haszon, ha az embernek bombázó huga van.

Kitaláltam, domina leszek.
Ma befenyítettem az egész díszes társaságot (mind a 4 főnökömet) mire érdekesmód mindenki képes volt megválaszolni egy igen / nem kérdést.
Ez máskor 1-2 hetet szokott igénybe venni, ha egyáltalán válaszolnak, rosszabb esetben akkor találják ki, hogy jajúristen még egy hetet kell rajta vitatkozni, amikor élesben menne.

Nagyon nehéz úgy munkára sarkallnom embereket, hogy nem tudok szankcionálni (ki ugye nem rúghatom őket), de úgy tűnük, ha elég határozottan fenyegetőzöm azzal, hogy hagyom a fejükre dőlni a kócerájt, az hatásos.
Pici lépésekben, de előre felé haladunk.

Na most kezdek teljesen szétcsúszni.
Nem azt csatolom amit kéne, azt hiszem valaki egészen mással beszélek telefonon, mit akivel igazából és egyáltalán, megint csak kapkodok, mert annyi szar van egyszerre, hogy módszeresen csinálni esélytelen (vagy de, de akkor háromszor annyi idő alatt fogok vele végezni, mint kellene).
Pedig azt hittem nyugis januárunk lesz.

És mi az isten van ma, hogy a negyedik önjelölt 16 éves írótól kapok kéziratot?

Tegnap rettenetes csúnyán összevesztünk Mr. Simpsonnal, és ettől ma egész nap nagyon nagyon rossz kedvem van.
És iszonyú sokat kell dolgoznom.
És Cterv Doktornő egy rohadt ribanc, és két napja nem bír nekem bediktálni három számot, amitől lehet, hogy végre megnyugodnék (vagy nem veszi föl, vagy azt mondja, hogy később hívjam vissza).
Elcseszett szar napom van, na.

Ma olyan napom van, hogy senki se veszi föl a telefont, akinek kellene.
- Nem érem el az egyetemet, hogy megmondják, mikor kapom meg a diplomámat (meg vissza a nyelvvizsga-papíromat, amit otthagytam náluk)
- Nem érem el Cterv  Doktornőt (mondjuk őt tegnap óta), aki pedig megmondhatná, hogy most akkor mi derült ki a tegnapi vérvételből, feltéve, hogy ebből végre kiderül valami
- Nem érem el Anyát, hogy megmondjam neki, nem érem el Cterv Doktornőt (csak neki nyafoghatok ilyen hülyeségek miatt, Mr. Simpson rosszul viseli az olyan problémák miatti nyafogást, amit nem tud megoldani)

Tegnap írtam kurvahosszú posztot arról, mi minden történt a lakásban a hétvégén. De mivel tegnap nem volt internet az irodámban, (így dolgozás helyett M.-nél kéróztam egész nap, jó nagyonkicsit dolgoztam is, amíg ő elment a nagyobbikért az oviba) sosem tudjátok meg, hány méter görényt engedtek a vízvezetékbe a dugulás-elhárítók.

Ja!
Vannak bizarr dolgok is: tegnap például voltam szülőszobában. Jó, csak az előtérben, de ilyen hülye zacskót kellett venni a cipőmre. Cterv Doktornő épp ott ténykedett, amikor beértem hozzá a kórházba egy beutalóért, úgyhogy berángatott.
Így hallhattam ezt:
- Most fölmegyek vizitelni, de nézzétek már nekem az ötöst, eltűnt már a méhszáj, nehogy lemaradjak róla.
Meg gyanús lihegés-nyögés is volt, de igyekeztem nem oda figyelni, hanem hangosan szavaltam a tajszámomat.
Meg egy csomó lesápadt apuka, akik remegő kézzel húzták a zacskót a cipőjükre.
Tessék, nem is unatkozom.

Persze írhatnék jó dolgoról is, mert vannak olyanok.
- Szofival este elalvás előtt barlangosat játszani (a barlang paplanból van, a kezem a benne lakó, levadászni való lény, Szofi vadászat közben vég nélkül dorombol, és véletlenül sem ereszt ki egyet sem a húsz körméből)
- Jót dumálni Mr. Simpson amerikában élő barátjával (meg a többi idiótával, akik itthon laknak*) egy Long Island mellett
- Kitárgyalni utána a barátokat (és azok feleségeit/csajait) Mr. Simpsonnal

*csak tegnap este döbbentem rá, hogy ők már az én barátaim is, és ugyanúgy szeretem őket / aggódom értük / drukkolok nekik, mintha mondjuk LB-ről vagy M-ről lenne szó

Amikor tegnap Anya harmadszor mondta, hogy "jó, csak nem idegeskedj", akkor rájöttem, hogy valami nálam rosszul van kapcsolva.
Mert akkor tudom, hogy lelkiismeretesen végzem a dolgom, ha idegeskedek. Egészen pontosan síkideg vagyok. Ha nem vagyok síkideg, folyton azt hiszem, hogy nem foglalkozom kellő intenzitással az Üggyel.
Tegnap sok idegeskednivalóm volt, hatékony is voltam (rengetegminden miatt idegeskedtem, el is intéztem az összes dolgot, ami reggel fel volt írva).

Meg volt másik fajta idegeskedés, amikor a kolléganőm, az a paraszt picsa, átjött és lebaszott, hogy nem köszönök az izékééknek. Nem mentem bele egy meddő és méltóságomon aluli vitába, mivel a nő, értelmi képesség és úri neveltetés hiányában nem értette volna amit a magam cizellált módján mondok neki (menj az anyádba).

Stratégián gondolkozom három napja, egyértelműen rosszat tesz nekem, hogy az ébren töltött óráim kétharmadában egyedül vagyok.

Hálisten, ez is megvolt.
Mától elvileg papíron is okos vagyok.
Azért elvileg, mert a diplomám majd jön valamikor, nem kívánok elfáradni a diplomaosztóra Szegedre, hogy könnyekig meghatódva rázzak kezet akárkivel.
Nettó 5 percig tartott az államvizsgám, azt hiszem egy mondatot sem mondtam végig, mert folyton közbevágtak, hogy köszönjük.
Ötöst kaptam a konzulenstől, az opponenstől, és a vizsgabizottságtól is. Stréber vagyok, üssetek.

Most jutott eszembe, hogy a karácsonyi megborulásban elfelejtettem nagynyilvánosság előtt dicsérni a férjemet, aki annyira fantasztiksu férj, hogy három féle ajándékot vett nekem:
- háziasszonyosat: kaptam egy űberokos, hatfunkciós daráló - aprító - habverő - keverő - botmixer gépet (tudom, hogy ez csak öt)
- csajosat: iparművész-tervezős boltból szoknyát (ennél az itemnél különös ön- és énismeretről tett tanúbizonyságot. Mivel tudta, hogy kis eséllyel találja el pont azt, amelyik nekem is tetszik, elhozta az elsőt, ami a keze ügyébe akadt, és ledumálta, hogy 27-én megyünk cserélni)
- értelmiségiset: Moleskin noteszt meg füzetet
Nem tudom, hogy direkt volt-e, de tisztára meghatódtam. (Mondjuk a mai napig élénken él benne a kép, amikor az anyukája zokogógörcsöt kapott egyszer karácsonykor a frissen kicsomagolt fritőz fölött, hogy ő csak egy házirabszolga, ők meg álltak a papájával és nem értették, hogy mit basztak el...)

Süt a nap!
Egyébként ma reggel a kádban arra is rájöttem (vagy ez tegnap reggel volt? Mindegy.), hogy mostantól azt kell csinálni, hogy várom a tavaszt. Semmi más nem lesz ebben a kibaszott 3 hónapban, ami hátravan a télből, amit az idén a szokásosnál is jobban utálok. Úgyhogy január, február, itt a nyár! - ahogy Apa szokta mondani.

Éreztem én előre, hogy ez a január nyögvenyelős lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire.
Életemben nem volt még ilyen súlyos munkaundorom, túl sokáig voltam szabin, és egyelőre csak arra vágyom, hogy otthon szöszölhessek, most, hogy végre nem jön senki, nem kell menni sehova, és amúgyis, nyugi van.

Ehelyett fel kellene pörögni, a főnököm ezres fordulatszámon berreg a telefonba (jaj azt mondtam, hogy fel kell hívni, el kell intézni, ki kell számolni, le kell osztani?), pedig az év eleje nem áll szarul, szépen néz ki a sok "leadva" az excelben.

És jövő héten államvizsgázok is egyet, milyen szerencse, hogy még mindig nem tudom, hányast kaptam a szakdogámra...

Végülis semmi értelme nem lett volna buliba menni, itthon is kellő hangulatban fogyasztottunk el egy üveg házipálinkát hárman. Sokat röhögtünk, (Vé hozta az okoskodós kártyákat, azon) sokat zabáltunk (talán azért nem vagyok hótt másnapos, a felesek számolását ugyanis abbahagytam 8-nál, és az még csak félút volt kb.), és fél háromkor már ágyban is voltam (állítólag).
Most pedig megyünk, és sétálunk egyet a hóesésben.
Boldog Újévet!