naivdiva

Amúgy meg épp megint bürokráciában kalandozom, mert hó végén lejár a jogsim, aminek a megújításához kell ugye egy igazolás a háziorvostól, hogy mindkét fülemre hallok, meg ilyesmi. Viszont engem háziorvos utoljára 10 éve látott, amikor a jogsimat csináltattam, és mióta az új lakásban lakunk egyszer sem akaródzott elmenni a körzetihez átjelentkezni.
Ellenben tavasszal valamelyik gyerekcsinálós vizsgálatnál elhagytam a tajkártyámat, anélkül meg ebben az országban csak a periférián tartózkodhat az ember, szóval a jogsim megújításához vezető úton az első lépés az új tajkártya megszerzése volt.
Nincs az az isten, hogy én az OEP-ben álljak naphosszat sorba, úgyhogy kérvényeztem postán (a megfelelő dokumentáció csatolásával) és láss csodát: 3 hét múlva megérkezett.
Ma kiderítettem, hogy ki a körzeti orvosom, délután fel is hívom, ha ráér, még oda is megyek, hátha el lehet ezt intézni gyorsan.

És akkor már csak az önkormányzat van hátra (tudom, hogy bármilyen okmányiroda jó lenne, de amúgy is van velük elintézni valóm). Majd beszámolok a fejleményekről.

Éjszaka nem jött rá a szapora, most várunk. Csütörtöktől két napig nem fosott, aztán vasárnap megint, úgyhogy legalább 3 napnak kellene eltelni incidens nékül. Egyébként nem aggódnék ennyire, ha nem fogyott volna sokat az utóbbi pár hétben...

Az orvos szerint valószínű, hogy valami teljes bélrendszerre kiterjedő bakteriális fertőzés (hígszarból jósolta ezt), de azért remélem, hogy ezzel az adag antibiotikummal, ami egy lónak is elég lenne, sikerül kiirtani belőle.

Persze elkiabáltam.
Délután arra jöttünk haza, hogy szép, híg macskaszar díszeleg a kanapén. (Mikor lenne rossz a mosógép, holnapig légmentesen lezárt nejlonzacsókban őrizzük az összefosott ezt-azt.)
Orvos kihív, szerencsére ÁllatOrvosBácsiék tartanak hétvégi ügyeletet, úgyhogy 35 perc múlva itt is volt a doki. Ezalatt a 35 perc alatt az állat körbefosta az előszobát, szegény azt se tudta, hova bújjon, csak rohant fel-alá, és folyt belőle a szar. Nem egy szívderítő látvány, ahogy szenved szegénykém.

Az orvos a teljes repertoárt felvonultatta, volt tapizás, hígfos megtekintés (Mr. Simpson iszonyú lélekjelenléttel nem engedte, hogy felmossam), seggben hőmérés (közben fogd a macskát), aztán lenyomott a torkán egy féreghajtót, kapott szájon át antibiotikumot, és lázcsillapító- (mert persze lázas) meg másik fajta antibiotikum-injekciót.
Na, itt tartunk most, és drukkolunk, hogy valami szolidabb fertőzés legyen, és ettől a regimenttől (meg az antibiotikumtól, amivel két napig etetni kell) elmúljon. Ha keddig nem lesz jobban, akkor újabb kör, tenyésztenek baktériumot a szarból.

Egyébként meg kell mondanom, hogy egy hősnő, egy fújás sem volt az egész tortúra alatt, úgyhogy drukkoljatok neki, megérdemli, tényleg.

Na, most értem haza.
No further foscsíkok, hálisten. (Azért kicsit aggódtam.)

Csudavicces volt a tegnap esténk Zorkával, ami a folyamatok láncolatát tekintve hétfő délután kezdődött, azzal, hogy elhoztam egy növényt a nagyanyámtól.

A Zsírosseggű nem véletlenül lett zsírosseggű, ő az a fajta állat, akinek muszáj mindent megennie, függetlenül attól, hogy adott minden alkalmas-e a fogyasztásra, kilefetyeli a vízzel teleengedett lecsós lábosból a löttyöt, megeszi a barkát, a levendulát, a porcicákat, szóval gyakorlatilag bármit a pofájába töm, aminek van fizikai kiterjedése (igen, közben színültig van a tálja macskakajával).

Na, az okos jószág persze nem hagyta ki az alkalmat, hogy friss növényt zabáljon, és egy éjszaka alatt betermelt egy fél levelet az új növényből. Ennek szívmelengető következménye volt az, hogy tegnap kétszer okádott a nappali közepére, miközben nagyjából egész este fosott.
Ebből első megközelítésben annyi látszott, hogy elindul az alom felé, aztán az előszobában megpróbál a maga viziló módján futásnak eredni, de mondanom sem kell, hogy egyszer sem ért el a célobjektumig, viszont helyre kis foscsíkokat hagyott maga után az úton (a fürdőszobában, a nappaliban, az előszobában és a harmadik szobában az ágyon).
A második megközelítést nem részletezem, nem vicces híg macskaszart takarítani.

Éjjel nem produkált újabb tócsákat, úgyhogy egyelőre nem hívom az orvost, meglátjuk mi lesz, mire hazaérek, remélem ennyi volt, és nem kell majd tízezreket fizetni, hogy valaki rendbe hozza a bélrendszerét.

Emberek, menjetek Krakkóba!
Három napot (két és fél) voltunk Mr. Simpsonnal, és tisztára függők lettünk. Mert szép. Gyönyörű a Főtér, ahol annyi műemlék-épület van, mint egész Budapesten (egyébként egész Krakkó ilyen, 55 világörökségi védelem alatt álló hely / épület van a városban, csak az összehasonlítás kedvéért: egész Magyarországon 12), tök zavarbaejtő, meg hatmillió kávézó, virágpiac, meg persze bazársor, él, lüktet az egész, még éjfélkor is, amikor kihajol a Mária-templom tornyából a harsonás, és ezren néznek fel, és tapsolnak.

Baromi sokat mentünk (izomláz, helló), mintaz  igazi turisták, és olyan ritkán csinálunk ilyet, hogy teljes eksztázisban voltunk. Pénteken reggel ittunk egy kávét a főtéren, aztán először elindultunk az óváros északi vége felé, ahol megnéztük a Barbakánt, aztán az egész óvárost körülvevő parkon át a déli felébe a Wavelhez, útközben megnéztük a Szent Péter és Pál templomot. Aztán felmásztunk a várba, megnéztük a sárkányt, (tanmese: szokásos, szüzeket elragadó sárkány, akit végül fondorlattal győzött le az arra illetékes herceg, mielőtt megzabálta volna a királylányt. mindenhol lehet sárkányokat kapni Krakkóban, több bódé is direkte erre van specializálódva a bazársoron), meg a katedrálist. Sajnos rajtunk kívül is rengeteg turista volt, ami levont valamennyit az élvezetből, a katedrálisból nagyjából kimenekültünk, de szépnek azért szép.

Egy gyors cigi után beültünk egy taxiba, és elvitettük magunkat a Kazimierzbe, ami Krakkó zsidó negyede, itt játszódik a Schindler listája, áll a gyár meg minden (nem, nem mentünk el megnézni). A Kazimierz főterén van a világ egyik legjobb étterme, az Ariel, ahol zsidó kaját főznek, naná, hogy ott ettünk, méghozzá milyet! Mr. Simspon azóta rágja a fülem, hogy derítsem ki, hogy kell berdicsov levest főzni. (Eddig annyit sikerült megtudnom, hogy ilyet csak ott főznek, szóval jók az esélyeim, de, ha véletlenül valakinek a nagybátyja az Ariel szakácsa, az szóljon, becsszó nem adom el a  receptet, csak a férjemnek főzöm majd meg.)

Aztán elmentünk az egyetlen üzemelő zsinagógába, ahol Mr. Simpsonra ráadták a kipát, én meg bőgtem egy sort (egyszerre jött elő a nagyanyám, aki ugye innen néhány kilométerre volt a koncentrációs táborban, meg a kapcsolatom az Úristennel, ami most nem részleteznék) és megnéztük a kertjében a zsidótemetőt, ahol megint bőgtem egy sort. Akkor már annyira fáradtak voltunk, hogy nagyjából alig bírtunk menni, úgyhogy fogtunk egy taxit és visszamentünk a szállodába.

Szombaton a wieliczkai sóbányában kezdtünk, na az durva. Reggel 10-kor körülbelül ötezren voltak az udvaron, csoportok meg nem csoportok, de egész flottul van szervezve, úgyhogy feliratkoztunk egy angol túrára, és fél óra múlva el is indultunk lefelé a háromszázakárhány lépcsőn. Mondjuk a tizedik fodulónál enyhén rátört mindkettőnkre a klausztrofóbia, de legyűrtük, ami nagy szerencse, gyönyörű az egész. Az alap túra 3 km, kábé két és fél óra, és a teljes sóbánya 1 százalékát járja be. Vannak föld alatti bányatavak, meg olyan termek, hogy nem hiszed el, hogy a föld alatt vagy, mert állsz egy kb.100 négyzetméteres helyiségben és fölötted 15 méterrel van a plafon (ebben a teremben egyébként minden vasárnap van istentisztelet). Persze minden sóból. Szobrok, kápolna, II. János Pál, csillár, amit akarsz. Fölfelé beparáztam azért, mert ugye 130 méter mélyen voltunk és lifttel kellett feljönni, na az én liftparámmal, képzelhetitek, de túléltük.

Még elmentünk megnézni a Tynieci bencés apátságot, ami egy rom nagyjából, viszont gyönyörű kilátás nyílik a faláról a Visztulára, és belefutottunk egy esküvőbe is. Este berúgtunk Mr. Simpson barátjával, aki most épp átmenetileg Krakkóban lakik aztán és tegnap reggel jól elindultunk haza.

Szóval Krakkó kurvaszép, és rengeteg néznivalója van, a krakkóiak igen kedves emberek, angolul tökjól el lehet lenni, és a város kifejezetten olcsó. A kaja, a taxi (van tökjó tömegközlekedés, is, buszoztunk is sokat), még a turistalehúzó cuccok is, minden.

Egy baj van vele, hogy se Szlovákiában, se Legyelországban nincs nagyon autópálya, úgyhogy a 380 km az 6-7 óra, bár némileg kárpótol a táj. Szóval kedves Egyebek, menjetek Krakkóba, ha még nem voltatok.

Mindenképp el kell mesélnem, mekkora jóság, hogy ennyi férfi főnököm van, akik mind szeretnek. Bármilyen problémámról is szereznek tudomást, valamelyik mindig felajánlja, hogy megveri a probléma okozóját (időnként egymást ajánlgatják). Most épp felmondtak a bérlők, Fiúk 1. rögtön mondta, hogy Fiúk 3. tök szívesen megveri őket.
Mondtam neki, hogy tökklassz, de inkább legyen az, hogy megfenyegetnek valakit, hogy ha nem veszi ki, megverik, sokkal beljebb lennék.

Szóval jaigen, a szokásos paraméterekkel (40nm, másfél szoba, Oktogon) kiadó Gyöngyszem, és a veréstől is eltekintünk.

Eszelős hatékony vagyok a napokban, pénteken például elintéztem az autó kötelezőjét (tökjó, két hét múlva fizethetem a következő negyedévet), ma regisztráltam a Fiúkat a következő könyvmustrára, szereztem nekik repülőjegyet és szállást is, adtam tanácsot Fiúk 1-nek gyulladt szemű macskakezelésből és kurvasokat dolgozom is mindemellett, mert a fentieket csak jófejségből / szeretetből csinálom (kivéve a biztosítás), de közben meg meg kell szerveznem mintegy húsz ember munkáját az első félévre, meg a sajtót és hirdetéseket őszre-télre, hát nem unatkozom, ennek megfelelően túl is vagyok pörögve.


Csütörtök reggel elhúzunk Krakkóba 4 napra, mintegy pontot teendő a nyár végére, vasárnap a lezárt Margit hídra és a lezárt nyárra fogunk hazajönni, jöhet a harakiri meg a karácsony, nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Ja, csak for the record, idén asszem nagyjából 9 év után először, egyáltalán nem megyek Szigetre.

Tökjó lenne, ha bírnék írni, mert elmesélhetném, hogy tegnap például egyrészt pontot tettünk a Pszichonénivel az elmúlt egy éves közös sztorink végére (majdnem elbőgtem magam), másrészt voltak nálam a Fiúk teljes létszámban, és iszonyú sokat röhögtünk, amellett, hogy rengeteget dolgoztunk, de mivel voltak nálam tegnap a Fiúk ma iszonyú sokat kellett dolgoznom, valamint a Pszichonénivel tegnap iszonyúfárasztó záróbeszélgetést tartottunk, így nem bírok írni.

És tegnap akkor megünnepeltük Mr. Simpsont, mert az augusztus nálunk ilyen, hogy először Anyának van szülinapja, aztán a férjemnek, a jövő héten meg a nagyanyámnak.
Háromkor kilőttem az irodából, és elrohantam megvenni az ajándékát (GPS), egyedül, ami azért volt bátor vállalás, mert amióta ismerem, mindig ő veszi a műszaki kütyüket, nekem nem kell értenem az ilyen dolgokhoz, nem is értek. Igyekeztem elég 'légyszi ne bassz át' módon nézni az eladóra, amikor kikérdeztem, hogy melyiket vegyem meg, és valószínűleg sikerült, mert
a.) Mr. Simpson örült neki és meg van vele elégedve
b.) Apa és a LeendőSógorom szerint is tökjó darabot vásároltam

Szóval az ajándékvásárlás után kaját vásároltam, aztán hazarongyoltam (út közben ért a taxis atrocitás), aztán eszembe jutott, hogy nem vettem tejfölt a tejfölös uborkasalátához, úgyhogy plusz egy kör a sarki kispiszkosban. 4-kor beálltam a konyhába, és 7-re pont végeztem is, volt paprikás csirke, meg tejfölös uborkasaláta, meg galuska, meg torta, ami nem sikerült valami fényesen (vö.: szanszét repedt), úgyhogy hatkor felhívtam az anyámat, hogy akkor vegyen egy tortát.

Az este nagy része azzal telt, hogy Anya elsorolta, hogy mi mindent kapott a hétvégén, mi pedig kis történeteket fűztünk minden ajándékához, de a legeslegjobb az, hogy Unokatesó 1.0-éktól (ja? őt például férjhez adtuk júniusban) megkapta az összes családi videót dvd-n 1986-ig visszamenőleg, szóval most kell valahol egy hosszúhétvége, hogy végginézzük őket.

Határozottan kezd 'a sok hülye mind szembe jön' érzésem lenni, és tökre elismerem, hogy biztos egy csomóan sokkal jobban tudnak autót vezetni mint én, aki álló helyzteben is képes karambolozni, de.
Ma, épp sávot akartam váltani, így kitettem az indexem, és belenéztem a tükörbe, és  amikor láttam, hogy a másik sávban egy taxis baszottul közel van és nem lassít, nem vágtam be elé. Majd ugyanez a taxis lefékezett, rámdudált, és beordított az ablakon, hogy 'kint felejtetted az indexet!'. Mondom, én tökre képes vagyok tisztelni a nálam nagyobb tudásúakat, például mindig lenyűgöz, amikor valaki fejből vágja reneszánsz festőket, meg az is, hogy a férjem képes megszerelni dolgokat, meg ilyenek, de most gyors mérlegelés után az 'azért mert sávot akartam váltani bazmeg!' hagyta el a számat, ami tudom, hogy rém udvariatlan, de a bazmeget már nem hallotta, mert addigra 3 kocsival előttem járt.

Kezdem a végén: Anyám állt a kert közepén, ujjal mutogatott ránk, és hajtogatta, hogy átvertetek! átvertetek! Aztán szerencsére megbocsájtott.

Délelőtt elmentünk érte, suttogva egyeztettük Apával az utolsó részleteket (igen, a fiúk mennek a piáért, igen, aztán mennek ki segíteni, igen fél 7 körül itthon vagyunk), aztán nekivágtunk a napnak. Anyu ugyan bepróbálkozott egy 'apátok miért is nem jön velünk?'-kel, de leszereltük, hogy ma csajdélután van. Amikor megígértük neki, hogy a csajdélután előtt lesz csajebéd is, hagyta magát elvonszolni otthonról.

Szigorúan mindig csak a következő programpontra koncentrálhatott (kiadtuk ukázba, hogy figyelje az utat, és szóljon, ha tudja már, hogy hova megyünk), így kábé 6-ig nem jutott eszébe, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, mi lesz este, akkor meg már majdnem mindegy volt. Szóval megebédeltünk (Pest, az időhúzás volt egész nap az egyik legfontosabb dolgunk), aztán elmentünk libegőzni (felfelé Hugi jött egyedül, lefelé én, a kettő között felmentünk a kilátóba), aztán még ittunk egy kávét, és befeküdtünk a thai masszázsba. (Ez utóbbi iszonyú jó volt, és mivel csak függönyök voltak hármunk fülkéi között, elég sokat röhögtünk, ahogy sziszegtünk össze-vissza, a thai kislányok meg kérdezgették, hogy fáj? nem fáj?)

A masszázs után hozzánk mentünk, mindenki lezuhanyozott és átöltözött (a péntek esti eligazításon mondtuk Anyának, hogy hozzon csiniruhát is magával), aztán irány haza. 100 méterre a háztól majdnem elhánytam magam, annyira izgultam, Hugi a hátsóülésen folyatta magából a hülyeséget, hogy elterelje Anya figyelmét a háztól nem messze parkoló 15 kocsiról (nézd Anya, a Naiv kulcstartója pont úgy néz ki, mint egy gyémánt [itt majdnem beborultam a kardánboxba], tisztára úgy csillog, hát nem?)

És akkor elénk jött Apa, Anyu alig akart kiszállni a kocsiból, hogy úgyis megyünk tovább, de aztán mégis, és amikor a nappaliból meglátta a sátrat, meg sok embert, akkor nem akart kimenni, de aztán szerencsére kiment, és öt perccel később állt a kert közepén és ujjal mutogatott ránk.

Nehézségek akadtak, mert például a bátyám 10 perccel azután hívott, hogy elindultunk otthonról, úgyhogy nagyjából rábasztam a telefont, aztán Hugi a hátsó ülésről írt neki sms-t, hogy talán Apát hívja inkább, a fiúk nem bírtak magukkal és 3/4 6-kor már küldözgették az üzeneteket, hogy mostmár akár 10 perc múlva is otthon lehetünk, mert mindenki megérkezett (ekkor a tesóm épp a zuhanyban állt).

De iszonyú jól sikerült nap volt, (meg is állapodtunk, hogy máskor csinálunk ilyen pasimentes összatartásokat) a végén annyira fáradtak voltunk, hogy én speciel 3 bacardikólától álltam fejre, de akkor már nem kellett intézni semmit, csak nézni Anyámat, ahogy a gimis barátnőivel traccsol.

Van egy autóm, ugye. Annak van kötelező biztosítása, amiről csekket küldenek minden negyedévben. Csakhogy a biztosítónak sikerült valami teljesen elbaszott címet felvennie az adatbázisba, mert ugye pont az autóvásárláskor költöztem ide hivatalosan, az utcanév anyámék címe, a házszám, emelet meg ez. Az első negyedévet sikerült még befizetnünk, mert anyámék postása valahogy rájuk talált (ekkor derült ki, hogy rossz a cím). Akkor faxon jeleztük, hogy ez a cím nem jó, legyenek oly drágák és javítsák.

Hetek óta hiába várom a második negyedéves csekket, úgyhogy múlt héten felhívtam az Eurorisk-et - rajtuk keresztül kötöttük a biztosítást- hogy mégis mi a szentséges úristen van. Természetesen továbbra is a rossz cím, újra küldtem nekik egy faxot, hogy javítsák. Eltelt a múlt hét, meg ez, csekk nem jött. Az imént felhívtam a biztosítót, hogy akkor most ezt így hogy.
Mire:
Igen, a címet javították a kollégák múlt héten, de addigra ők már kiküldték a csekket a rossz címre, ami ezúttal nem jutott el anyámékhoz (biztos új postás van), és mivel nem fizettem be, leállt a (figyelj!) csekküldő rendszer, és hiába jelezte nekik az Eurorisk, hogy rossz volt a cím, nem tudták a jó címre elküldeni, mert leállt a rendszer. Leszek szíves befáradni a Villányi úti fiókjukba, rendezni a tartozásom, és akkor újraindul a csekküldő rendszer.

Érted, ők elbasszák, te szólsz, hogy el van baszva, nem javítják ki hónapokig, újra szólsz, hogy el van baszva, akkor kijavítják, de a szolgáltatáshoz nem jutsz hozzá, mert ők elbaszták az elején. How sweet.

Jaigen, és visszaszoktam a dohányzásra. Nem volt nagyon nehéz.

Egyébként az elmúlt hetek Anya 50. szülinapi előkészületeivel telnek, ami teljes meglepetés lesz, és miután az anyám a családban a főszervező, iszonyú nehéz egyrészt nélküle szerezni, másrészt úgy, hogy ne sejtsen semmit. Az utóbbi asszem viszonylag jól megy, mert már Apám fejéhez vágta valamelyik nap, hogy elfelejti a születésnapját, remélem a hátralévő másfél napban nem fog neki leesni, hogy gyanús a nagy kuss, meg egyik barátunk sem szólja el magát. A fedősztori a nagyanyáméknál rendezendő ebéd vasárnap (hogy ne higgye, hogy nem is fogunk ünnepelni).

Amúgy nehezített pályán versenyzünk (ha nem hagyják abba a visongást az udvaron a kollégák hozzájuk baszok néhány könyvet az ablakból), szóval otthonra szervezzük a bulit a kertbe, mert Anya utálja a sznobériát, így Apának és a férjeknek / pasiknak 5 órájuk lesz mindenre (sátor, sörpadok, installálni nagyanyám képeit, amit erre az alkalomra nagyíttatott le, hangosítás, világítás), amíg mi elvisszük otthonról (már hetekkel ezelőtt bejelentettük a Hugival, hogy a szombat délután a miénk). Szerencsére Apáéknak a munkából adódóan mindenre van bejáratott szakemberük, úgyhogy alapvetően csak vezényelni kell.

Deizgulás on.

Igen eseménydús nyár van mögöttünk, nem fogok mindent elmesélni, csak hiányzik a blog, meg tökre nem fogom tudni, mikor mi történt, azért naplónak is használom időnként.

Szóval.
Felhagytunk a kórházi gyerekgyártással, az a májusi kísérlet volt az utolsó, azóta nem voltam a Műintézményben, nem beszéltem az OrvosDoktorral, és egyik sem hiányzik különösebben. Adtunk magunknak egy évet, lesz, ami lesz, muszáj volt 3 év görcs után levegőt venni, mert a házasságunk rosszul viselte, hogy nem nagyon szól másról. Jót tett mind a kettőnknek, nem üvöltöztünk egymással hetek óta, sajnos a hormonvezérelt kilók rajtam maradtak, úgyhogy az az új parám, hogy dagadt vagyok.

Voltunk a Hugomékkal nyaralni Horvátországban, ahol konkrétan semmit, de semmit nem csináltunk, csak ültünk a tengerparton naphosszat (én az árnyékban miután megtámadtak a napkiütések), olvastunk, sudokuztunk (súlyos addikció mindenkinél), kajáltunk, kártyáztunk meg piáltunk, illetve sokat hordtunk sünicipőt, mert rengeteg volt a tengerisün. A dagadtság-parám egyébként itt csúcsosodott ki, pláne, miután megláttam a fotókat, amiket mint egy jól fejlett rozmár heverek az árnyékban.

Egyébként meg azért sem írtam (kedves naplóm), mert semmi de semmi nem történik velünk, amit itt szívesen leírnék, amit meg nem írnék, az történik, de bár ne történne, na mindegy, úgy tűnik, ez az év ilyen, remélem ennél sokkal súlyasoabb azért már nem lesz.

Ja! A baleset miatt voltam többször ügyvédnél és a rendőrségen, büntetőeljárás, amit akarsz, mert a csajnak (aki a rendőrségi források szerint sem százas) 8 napon túl gyógyuló sérülése lett, (vállficam), ami automatikusan vonja maga után a büntetőeljárást. Majd mesélek a magyar jogrendszer csodáiról, most ott tartunk, hogy kezdeményeztük a közvetítői eljárást, vagyis, ha meg tudunk állapodni, (és az ügyészség engedélyezi) megszüntetik az egész ügyet.
Egyébként az ő vallomásából kiderült, hogy mi történt: teljes svunggal nemkiment az álló autómnak.

Hát helló.