naivdiva

Mégsem kell kaszabolni! Éjjen, éjjen!
Aszonta ma a specialista, hogy nem kell, nincs a sebben semmi, de ha pár hét múlva sem jobb, menjek vissza. Akkor megplasztikázza, az mondjuk egynapos bentlakást jelent. Baszki, más az orrát plasztikáztatja meg a tokáját, én meg az öklömet. Jellemző...

Handsome mégegy szakvélemény bekérését sürgeti. Mondtam neki, hogy ünneprontó. Aszonta nem ünneprontó, csak ünneptompító (ezt magyarul mondta), mert szerinte igenis nagyon csúnya a seb és valamit kellene vele csinálni. Megígértem, ha nem lesz jobb, visszamegyek. Kiegyeztünk egy döntetlenben.

Az időjárás alakul, még egy kis póvert kérünk, a napsütés, már rendben, de azért valaki feljebb tekerhetné a termosztátot. De szép szó...

Nagyonjó, megint szét kell vágni a kezem. Pedig olyan szépen begyógyult. A bőröm. Az izület azóta is kisebb diszfunkciót mutat. Baszottul fáj, és időnként bevérzik. Höhö.

Szakértők szerint (a sebész, aki reggel látta és Handsome, aki ugyan nem orvos, de minden nap látja és előre megmondta) üveg maradt benne. Guszta. Most fel kell vágni és ki kell onnan szedni a pohármaradékot. Holnap kéz-specialistához megyek, az majd jól megmondja, mikor mennyek a mészárszékre. Éjjen.
Állítólag egy hétig nem fog működni utána a balkezem, ami azért is remek, mert
a.) balkezes vagyok
b.) fingom sincs, hogy fogok egy kézzel gépelni

Leszázalékoltatom magam. Rokkantnyögdíjas leszek. Baszki.

Ma hivatalosan megkérték a nővérem kezét. Ilyen még nem fordult elő a családban, Apa nem is nagyon tudta, mit mondjon.
Álltunk a nappaliban, a tesóm halál zavarban, a pasija halál zavarban, Anya és Apa is halál zavarban.
Pasija: Csak, hogy tartsuk a sorrendet, szeretném megkérni a kezét, mielőtt elveszem.
Apa: (körbenéz az egybegyűlteken) Odaadjuk?
Hülye röhögés, koccintunk, mindenki bedobja a felest (a nővérem persze nem, mégiscsak a negyedik hónapban van).
Tesóm: Én most kimegyek, annyira zavarban vagyok. Ki kell mennem a másik szobába. (És röhögve kirohan.)
Ezt még gyakorolni kell :)

És végre volt egy kis tavasz, gyorsan napoztunk egyet Handsome-mal anyáéknál a terszon. Én izomból nyomtam, hátha előjönnek a szeplőim (höhö, fosnak magasról a tavszi napra, majd májusban elkezdenek ébredezni), ő meg hanyattvetette magát egy kerti székben és csak úgy.
Az élet szép.

Ha az időjárás az idén is "hétvégén van fos idő" című szopatást részesíti előnyben, megőrülök. Tavaly minden hétvégén fostócsa idő volt, hétközben meg sóhajtozva bambultam a kánikulát a -15-re fagyasztott irodából.
Olyan szépen elterveztük, hogy ma Szentendre, meg kirándulás, bevágjuk magunkat a kocsiba (Hugiéba), aztán irány a horizont. Vazeg.
Mindegy, megyünk kiállításra, de ez inkább ne legyen gyakorlat. A Napnak nem jár a hétvége!

Nehéz úgy írni, hogy az ember undorítóan boldog. Nem kezdek ömlengeni. Inkább elmesélem, hogy Zorka egész furcsán reagál arra, hogy hirtelen egy férfiember állandósult a háztartásban.
Ugyanis imádja Handsome-ot (a dolog szerencsére kölcsönös), rám meg halálosan meg van sértődve. Neki dorombol, nekem nem. Kis ribanc.

Lassan úrrá leszek a második takonykörön, most épp éktelen zaj kíséretében hihetetlen dolgokat köhögök föl (bocs), a szerkesztőség egy emberként mulat rajtam:
- Már hallottuk, hogy jössz!
Höhö.

Most megpróbálom legyűrni a csuvát, ami a lakásban tanyáz. Nem mostam/mosogattam kábé egy hete, kezd kínos lenni.

Ezt nem fogjátok elhinni:
Tegnap este lementünk a Kuplungba Handsome-mal, inni egy alvás előtti sört. Egyszercsak befut A., meg több barátom, köztük Rosszfiú.
Handsome bemutatkozik mindenkinek:
- Háj, Handsome vagyok
Rosszfiúval egymásra néznek, és Rosszfiú azt mondja:
- Mi már ismerjük egymást.
Baszki ezek ugyanarra a csajra hajtottak két évvel ezelőtt! Handsome szerint nem volt harag, (ő győzött) de Rosszfiú szemében kevés barátságos fényt láttam csillogni. Az élet igazságos.

Handsome és én hunglish-ül beszélünk, ami anyám szerint életveszély (nem konkrét esetben, általában), rombolja mindkét nyelvet és egyébként is, rém egészségtelen.
De mindig ő kezdi. Minden mélbe belefűz valami magyar hülyeséget (lecsós valamit ebédel, szakdolgozatot ír, örül, hogy használ a köhögés elleni gyógyszer, amit reggel vettem, ilyesmi). Persze nekem halál kényelmes, hogy olyan angol pasim van, aki perfekt magyar ( és perfekt orosz, és kicsit beszél fransziául - figyeled? büszkélkedek), ha elfáradok / gyorsan akarom mondani / végképp nem jut eszembe, mondom magyarul.

Épp futni van - a kis balga, aszitte magával tud csábítani, de nekem tuti ellenérv a ronggyá szakadt térdszalagom. Úgyhogy itt fecsrészek, amíg lefutja a lefutandót, aztán hajlanadó leszek randevúzni vele, sőt talán még csókolózni is fogunk. Szeretek vele csókolózni.

Mivel egyelőre úgy néz ki, tényleg van egy pasim, erről nem nyilatkozom. Majd, ha már nem reszketek minden nap, hogy elromlik az idill.
Annyit azért mondok, hogy nagyon jó vele.

Tegnap két sznob-tűz közé kerültem, mire kikavarodtam a szőnyegbombázásből majdnem eszemet vesztettem. Tizenkét sznobot fotózott hét sznob, nekem pedig kérdéseket kellett feltennem a tizenkét sznobnak.
Ráadásul a fősznob csaj semmibe vette az eddigi legnagyobb előjogot, amit sikerült kivívnom: a 7 órás munkaidőt. Úgyhogy 4 helyett 1/2 7-kor indultam haza. Grrrr.
És még mindig beteg vagyok. Köhögős fázis.

Van egy pasim. Nevezzük Handsome-nak. Egyrészt mert az, kurvára az, másrészt mert angol. Kurvára angol. Imádom, ahogy angol.
Hozott nekem könyvet Londonból.

Minden ilyen megfázás után vissza kell szokni a dohányzásra. Ilyenkor többnyire elgondolkozom, mekkora lehetőség is ez a leszokásra. Az első cigi két nap kihagyás után úgy fejbever, mint 16 éves koromban a malbi lájt, amit Adrienn adott a számba a Paulay Ede utca egyik kapulajában, ahova kilógtunk szünetben.
Jó annyira nem, mert akkor alig bírtam felmenni az osztályba (negyedik emelet), és egy óra múlva is szédültem.
Gyakran filózok azon, milyen lenne az élet bagó nélkül. Nem hevernének mindenütt üres dobozok a lakásban, nem lenne mindennek bagószaga, Anya nem sóhajtozna folyton, hogy "szokjámále", és gazdag is lennék.
Undorító, ha az ember a szokásai rabja. De erre az évre egy szokás mínusz bőven elég.
Egyébként asszem jobban vagyok, már csak az arcüregeimben tanyázó tíz megatonna takonytól kellene valahogy megszabadulni.

Annyira ótvarul vagyok, hogy még dohányozni sem bírok. Most próbáltam. A második slukk már maga volt a pokol.
És, ahhoz, hogy ezt a szintet elérjem, ma a következőket állítottam csatarendbe:
- a*tivál (1db)
- 1000-es C vitamin (1db)
- Kóldreksz tabletta (2 db, eddig, az engedélyezett harmadikat még tartogatom az esti durvulásra)
- Inhalálás (1db, Zorka közreműködésével, aki ilyenkor értetlenül szaglásza körülöttem végig a fél órát, amit törülköző alatt töltök, ha mázlim van, a fejemre is mászik)
- meggyes tea (80 liter, najó nem, de három biztos)
- torokfertőtlenítő mitténmilyen csöpp (eddig 60 db, vízben oldva)
Ezzel az armadával odáig jutottam, hogy a fejem egy dunsztosüveg, viszont a torkom legalább nem fáj, csak figyelmeztetőn kapar. Kúl. Milliónerré teszem a gyógyszeripart és meggyógyulok.

Zorka partvishoz fűződő viszonyát asszem a csodálva retteg reláció írja körül leginkább.
Az ominózus jukka botrány óta elég a partvis felé indulnom, a kisasszonynak azonnal eszébe jut, hogy halaszthatatlan dolga van a másik szobában. De.
Két perc múlva mindig azon kapom, hogy biztos fedezékből és távolságból nézi, ahogy a szörnyűséges eszköz összetakarítja a fáradságos munkával kiszórt jukka-földet (csak látszólagos volt akkor a győzelem). A szemében őszinte elismerés ül ilyenkor.
Ma is söpörtem, észrevettem, hogy ott kuksol a fürdőben (az árnyékát láttam csak, mögötte világít a lámpa).
-Kukk! - mondtam neki.
Majdnem a plafonig ugrott ijedtében.

Második takonykór etap of dö jír. Éjjen.
Valamelyik kollégától kaptam el. Életveszély influenza-szezonban új melóhelyre menni: az embernek nincs ideje megszokni a mikroklímát és jól beszop minden kósza vírust.
Holnapra meggyógyulok, mert muszáj.

Az szerk. épületének udvara egy macskaparadicsom. Ma a következő felhozatal napozott a szemem láttára:
- egy izgága ciromos, aki néha úgy csinál, mintha vadászna, de szerintem elég jól tartják a mai postban még említésre kerülő kávézó alkalmazottai
- egy nagy vörös kandúr: királyi testtartás, flegma pofa - vitathatatalanul ő az udvar despotája
- egy gyanúsan gömbölyödő cirmos macskamama
Nagyon tavasz van.
A házban működő vendéglátóipari egység pedig nem átall Nusi-Nasit tartani. Végem van a Diós-Csokis Őrülettől.

És azt a tényt, hogy hazatértem után két perccel Lennyt üvöltve ugrálok a lakás közepén, szintén a "jól jel" virtuálfakkba csúsztatom.

Tavasz van, baszki végre végre végre tavasz van!
Nem kell kétpulcsi meg nagykabát, és a Deákról haza lehet sétálni. És lehet elkésni, és hallgatni M.-et, ahogy dühöng a vonal végén, és kompromisszumos megoldásként éhen hagyni a macskát.

Ahhoz képest, hogy öt órát aludtam, működöm.
Miért vannak ezek az éjszakák, amikor még hajnali kettőkör is dühöngve püfölöm a párnát, ahelyett, hogy aludnék?

Azért lássuk be: ha az ember azt hallgatja egész este, hogy egy idol, egy istennő, amilyen nincs mégegy, az dob egyet az önbizalmi indexen.

P. itt ült néhány órácskát és átszellemült vigyorral magyarázta, miért vagyok én a zsidó lányok legtökéletesebbje, miért kellett neki annyira barom módon viselkednie négy évvel ezelőtt ("nem tudtam felnőni a feladathoz"), és miért nem mer inkább találkozni velem. A felesége a második babájukat várja, úgy tűnik, lány lesz a jövevény, és P. boldog.

És a legjobb az volt benne, hogy elmondta, meghallgattam és közben baráti beszélgetést folytattunk mindkettőnk személyiségfejlődéséről ("az első jó jel az volt, hogy már nem jársz kocsival"), és megint rájöttem, hogy vannak kapcsolatok, amik nem változnak, ezer év alatt sem, akkor sem, ha nem találkozunk. Mindig az a derűs, szeretni való medve marad, aki volt, enyhe infantilis beütéssel.

Tegnap ezt néztük meg A.val.

Nagggyon súlyos, de nekem tetszett, jókat röhögtünk. Utána Kuplung. Elég volt két nagyfröccs és az ellenkezõ irányba indultam haza. Szerencsére viszonylag gyorsan rájöttem a tévedésre.
Éles hátraarc után végigbaktattam a Nagymezőn meg az Andrássyn és azt képzeltem, hogy már nyár van, nem kell kabát meg pulcsi és a részegséggel járó szenti-mentivel elmerengtem, hányszor jáááártam erre én. Khm. Aztán felrázott az ezerrel fújó szél, és gyorsan hazatakarodtam.
Ma feljön P. expasi, aki egy tünemény, csak együttélni nem lehet vele. Sokat dumáltunk tegnap, nem idegesített halálra, sőt kifejezetten jól szórakoztam. Ígyaztán levontam a következtetést: ismét képes vagyok szociális interakcióra (legalább a régi barátaimmal). Mégegy item a "rendeben lesz minden, érzem" listán.

- A jaws a cápa fedőneve, és ezt választottam legújabb énemnek, mert a régieket már unom. hrrr
Ezt az anyám írta egy emilben a héten.
Azért idejekorán figyelmeztettem, hogy a cápák nem hörögnek.

Bemondták a tévében: holnaptól tavasz van.

Jaj, hát csak most látom:
HAPPY BLOGBŐRSZDÉJ NEKEM!
Szép kis év volt...

Najó, pótlás:
1. Még mindig kiba sok a meló. Remélem így marad, ha annyit írok minden nap, mint ma, egy összegben fizetem vissza a lakáshitelt. Najó nem, de veszek kiskabátot tavaszra. Feltéve, hogy lesz tavasz. Kicsit favágás a munka, de ez van, jobb mint a semmi.
2. A Mac géptől a hátamon feláll a szőr.
3. Zorka totál kikészült attól, hogy újra dogozom. Mondhatnám, hogy rosszul tolerálja, de ez kevéssé fedné azt a hisztériát, amit minden este rendez. Csak órákig tartó sikoltozás és kanapétépés után hajlandó szóbaállni velem, akkor is főleg anyázik.
4. Én is totál kikészültem, tegnap nyolckor bealudtam a kanapén, tiszta nagyi vagyok.
5. Asszem nem sokáig bírom majd a napközbeni blog-megvonást, ilyenkor már csak faszságok jutnak eszembe.
A kollégák/főnökök (kollégáim nincsenek, hivatalosan én vagyok az egyetlen újságíró a szerkesztőségben) egyébként jófejek, megy a basztatás, de az is kedvesen. Mindenki úgy csinál, mintha fél éve ott melóznék, ami igazán nájsz.

Hű baszki, elkapott a gépszíj.
Rengeteg meló van, kapkodom a fejem, röhögtünk is tegnap M-el: nem bírja a cigány a szántást.

Nem blogolok bentről, majd megvárom, mennyit ütnek rajtam. Egy csávóval édes kettesben vagyunk egy szobában, a srác tolerálja, hogy dohányzom: dohányzó melóhely. Jessz. Van már gépem, ímélcímem és céges telefonom. Most két telefonon parázhatok, hogy jól elhagyom. Céges autóm sajna nincsen.

Amúgy semmi. Akarok egy pasit. Mondtam már? Nyaff.

A Rosszfiú-aktát ezennel végleg a "Fel nem derített ügyek" fiókba helyezem és törjön le a kezem, ha még egy szót fecsérlek rá.
Az imént távozott, miután lóhalálában végignéztük a mintegy nyolcmillió képet, amit (zömmel a rokonairól) csinált. Megint az utolsó kérdés volt a "hogy vagy", megint minden csak arról szólt, hogy ő, ő meg ő. Elég volt, na.

A melóhelyről egyelőre nem nyilatkozom, még nem tudom, hogy rémes-e vagy csak én vagyok rémes. Hulla vagyok, jóéjszakát.

Köszönjük a műveltebb olvasók segítségét.

Mint kiderült, konzulensemet nem felfüggesztették, csak kisebb sokkot kapott, jövő héten már jön. Éjjen. Holnaptól dolgozom. Éjjen.
Rosszfiú egy pöcs. Még sosem írtam le ezt a szót szerintem, de ennél adekvátabb jelzőt nem találok. Mér' kell ez?

A tavasz az idén technikai okokból elmarad. Jegyek a helyszínen visszaválthatók, vagy becserélhetők síbérletre / usánkára / fagyállóra / goretex bakancsra / jövő tavaszra, de asse biztos.

És akkor most kimegyek az iskolába és meghallgatom az ítéletet.
Cirkuszt és kenyeret! (De szép lenne, ha tudnám ezt latinul...)

Fura dolgok történnek. Mondanám, hogy kezdenek visszatérni az agyfunkcióim, és már nem szerveződik egyetlen, jólműködő paraközpontba minden idegsejtem, de nem akarom elkiabálni.
Mindenesetre, ma, legnagyobb meglepetésemre kifejezetten nonfrusztratív gondolataim is voltak. Höhh. Miafasz? Éledezünk? Éledezünk? Velkám dír old Naiv.
Mondom, nem kiabálom el, ki tuggya mi lesz még itt hétfőn, kedden, mittomén mikor.

Rosszfiú szerencsésen földet ért... mikor is... pénteken. Nem, bocs, csütörtökön. Rendkívül mély tartalmú beszélgetést folytattunk, szigorúan telefonon, isten ments, hogy rámragasszon valami undorító ausztrál paraalfajt. Persze nem, csak pont lefossa, hogy egy hónap után találkozzunk és végülis igaza van, mit számít az az öt-tíz nap ide vagy oda.

Épp olyan kedvem van, hogy elrohanjak fodrászhoz, de nem fogok, mert
1. Öreg vagyok már a tarkopaszsághoz, (ugyanis épp ahhoz van kedvem) régen vicces volt, de nem akarom, hogy kisgyerekek súgjanak össze a hátam mögött: anyu, a néninek mi baja van?
2. Szent fogadalmat tettem, hogy egy darabig nem adom hajkoronámat hentesek kezére.
3. Nincs nonstop hajszalon ebben a lúzer városban.

Baszki, hogy pont a narancsbőr látszik a seggemből a szétszakadt farmergatyámban. Pedig rém szexi lehetne....

Huhh.
Most, hogy van itthon 5 porzsák, annyit takarítok amennyit kedvem van. Vagyis félévente egyet.
Persze kétszer jól bebasztam azt a bütyköm, amelyik szét van kaszálva, erre mint valami dühödt béka felfújta magát a seb, egy kisebb üveggolyónyi göb lett rajta, ami szerencsésen lelohadt a takarítás végére.
És a porszívóm nem bír megküzdeni semmivel, ami nagyobb egy porszemnél, Zorka elrejtett tankcsapdáiba (csokipapír, pullpapír-galacsin, kishajó, papírzsepi, egyéb zsákmányolt javak) mind bele akart halni, hörgött is hozzá. Végülis csak négyszer kellett alkatrészeire bontani a csövet.
Rühellek takarítnai. Mondtam már?
Viszont eltűntek a porpárducok.
Megyek, eszem valamit.

Picsába, de utálok takarítani.

Nyajj, valaki csapjon már a hátamra a korbáccsal, hogy induljak neki porzsákot venni, így sose nem lesz tiszta Gyöngyszem.
Kimerészkedek a ködszmogszutyokba, NaivZsandárk leszek megint (egyik megfejtés a fületek mellett elersztett híres halott kontszesztre) bazmeg. Grrrrr.
Egyébként asszem van állásom.
Egyébként ma jön haza Rosszfiú, a gyomrom gombóc, tudnám, miért.

Baszki, már megint annyira rendet raktam, hogy nem találok semmit.

Naiv "a ház hülyéje" Díva vagyok. Szólítsatok Cilikének. (Mond ez még valakinek valamit?)
A postaládában hagytam a fullos kulccsomómat. Márhogy a zárjában. Persze nem tűnt fel, hogy a táskám fél kilóval könnyebb. Egyáltalán nem értem, hogy' történhetett ez meg, nem mentség a kezemben fityegő két zacskónyi szemét meg a fizetési felszólítás sem, amit a dír közösképviselőtől kaptam (kezdek felnőtt lenni, jön a fizetési felszólítások kora). Utoljára 10 éves korom környékén hagytam el kulcsot, monnyuk akkor kábé havonta kettőt.
Viszont kiderült, hogy a házban jólfejlett titkosszolgálat működik. Mire beértem anyáékhoz (15 perces út), ŐK már tudták, hogy elhagytam a rohadt itemet, és, hogy az R.-ékhez kell felmenni érte, mert az R.-né pont arra járt és kivette és felvitte magához.
Ezenkívül azt is megtudtam, hogy nem csak az én famíliám tervez dinasztikus terjeszkedést a házban, mert kiderült, hogy a kedves félbolond csaj, aki a fiával szokott együtt mutatkozni és szeret a lifteben beszélgetni, na ő az R.-né menye. R. bácsi a nyáron távozott az élők sorából. Állítólag jófej volt.
Élvezem ezt a társasház dolgot, főleg, hogy ilyen kedves a szomszédság. Eddig csak az egyszál faszfej szomszédaink voltak, akiket difóltból utálunk, mióta a ház alapjait megásta, akinek meg kellett.

Jaj, de annyira unom már ezt a rohadt telet. Stoperrel mérem a 20 perc szellőztetést minden reggel, és lefagy a mindenem, mire vége.
Akarok tavaszt, hogy lehessen sétálgatni, nézegetni a gesztenyefák kis esernyőit, kismacskát találni, meg méhecskétől parázni, meg idegeskedve pulcsit le-föl venni, hogy akkor most hogy' jobb.

Tegnap voltunk úszni. Még sosem fáztam úszás közben, de most annyira kurva hideg volt, hogy miután M. letorpedózta a penzumot, úgy húztunk ki a mednecéből, mintha cápát eresztettek volna bele. A kabinosnéni megdícsérte M.-et, hogy elrángatott (gondoltam nem fejtem ki mentegetőzésül a házi balesetet), a folyosóőrző bácsi pedig újra elmondta, hogy csak most az egyszer vigyáz a szemcsómra, amíg úszom.
Aztán vacsiztuk grúz étteremben (pofám leszakad, M.-ék etetnek), ahol kibaszottsok várás után kaptunk irtójó kaját, el is pusztítottunk mindent.

Az iskolában rém vicces állapot kezd regnálni, a konzulensem (aki három éve a gyak. vezető tanárom) rajta van a hétvégén megjelent listán, és felfüggesztették. Hétfőig nemtom, hogy most mi a követendő polici, bár gyanítom kereshetek másik konzulenst. Végülis milyen szerencse, hogy nem egy héttel államvizsga előtt publikálták azt a listát.

A látogatottsági statisztikám a béka segge alatt. Hát mit akar a nép vajon? Van itt minden, vér és könny, jó, szex nincs, de arról nem én tehetek, becsszó.

Voltam alkudni, asszem jó voltam: hányaveti tartás, magabizos hang, mesterkélt őszinteség. Hogy én ezt hogy utálom. Ma vagy holnap hívnak. Egyébként nem rossz a hely, jó a légkör, látszik, hogy nem akarják egymás hátába vágni a konyhakést. Monnyuk konyhát nem láttam.
Szóval nem volt kín, meg jó, nyolc hét múlva hívunk, meg ja, akkor keresünk mást. Irtó kompromisszumkész is voltam. Csak én tudom, hogy nincs hova hátrálni. Most azon filózok, melyik a jobb, ha úgy szemléltetem, hogy szakadék van a hátam mögött, vagy ha fal van a hátam mögött, de maradok a falnál, a szakadék túl végleges.

Najó. Talán (és csak talán!! hé! Öregúr! nem kiabáltam el, becsszó, eszembe se jutott!) még van remény, hogy ne Király utca egyik kapualjában köhögjem ki a tbc-s tüdőmet, két kukázás között egy szép napon.