naivdiva

További hírek az élet napos oldaláról. Volt ugye az, hogy végre elintéztem a parkolást, akkor kaptam igazolást, a matricára 3 napot várni kellett. Mivel az önkormányzatban azt mondta az ügyintéző, hogy az igazolás felér a matricával, amíg azt meg nem kapom (már, ha kirakom az autóban), ez alatt a 3 nap alatt egyszer sem vettem parkolójegyet se igaziból, se mobilon. A második nap megbüntettek.

Iszonyúan eldurrant az agyam, tök szerencse, hogy bő 20 perc, mire beérek a melóba, meg az is, hogy további egy órát szórakoztam azzal, hogy hívogattam a Centrum ügyfélszolgálatát, szóval volt időm lehiggadni, így csak egy közepesen pikírt e-mailben kértem meg őket, hogy töröljék a tartozást, hisz ott volt az igazolás a szélvédő mögött, jól látható helyen.

És lőn. Ma, alig két héttel az e-mail után, kaptam egy válasz-levelet, hogy felülvizsgálták az ügyet, és nem áll fenn tartozásom velük szemben. Eléggé fájhatott egyébként, mert se elnézést nem kértek, se egy üdvözlettel nem volt a levél alján, két sor tömör gyönyör, és rohadjak meg, hogy van pofám jogosan reklamálni. Viszont le vagyok nyűgözve, hogy elektronikusan lehet velük ügyet intézni. Komolyan.

Mégegy never before: gnocci spenótos-tejszínes szósszal. Igen, a gnoccit is én csináltam, és ehető lett. Bocs, hogy folyton a főztömmel dicsekszem, de kell a sikerélmény.

Bődületes hírem van: a kisebbik macskánk megtanult kézzel enni. Igen, a nagyobbtól tanulta el. Nem tudom, miért csak a hülyeség ragad rá.

Most megyek, megtisztítok egy kiló spenótot, amit tegnap az életem kockáztatásával szereztem a csarnokban.

Annyira jót főztem tegnap, hogy nem győztem csodálkozni. A felét lopni akartam, de időről időre kiderül, hogy még mindig nem elég felszerelt a háztartás egy igazi gasztro-csúcsélményhez.
Szóval sült kacsamell volt rozmaringos tepsiben sült krumplival és meggyes-lilahagymás szósszal meg almakompóttal.

A sült kacsamell, az smafu, bár eddig sosem mertem nekiállni, mert az mindig ilyen hókusz-pókusznak tűnt a főzőműsorokban (igen, nézek olyanokat), de azt leszámítva, hogy a sütés végére egyenletesen beterítette a konyhát a kifröccsent kacsazsír, nincs benne semmi extra, tartottam az előírt oldalankénti 6 és 3 percet, gyönyörű 'rozé' lett, nem volt véres, de nem is száradt ki. Só, bors ment a bevagdosott bőrére (kell nekem egy igazi, éles kés), szevasz.

A krumplit felkarikáztam, fólia a tepsibe, alá olivaolaj, rá só, rozmaring, 250 fok, jó fél óra, a vége 5 perc grill, szevasz.

A meggyes cuccot akartam lopni, de nem volt otthon csirkealaplé meg mogyoróhagyma az előírtakból, csak bor meg lilahagyma, úgyhogy hagyma, meggy, bor, a végén pici cukor (tényleg csak egy fél kávéskanál), isteni, édes-savanykás, sűrű cucc lett belőle, kb 5 perc alatt.
A kompót az kompót, nálam az úgy néz ki, hogy alma, szegfűszeg, szegfűbors, egész fahéj, víz (ugye). Az utolsó pillanatban használtam fel a hétvégén szerzett almából az ütődötteket.

Iszonyú jó kaja volt, mindennel együtt 3/4 óra alatt, Mr. Simpson hmmm-özött meg húúú-zott, én meg dagadtam a büszkeségtől. Lesz ilyen máskor is.

Eltűnt a két kedvenc fülbevalóm (két pár), egy zöld üveg, amit a Nővéremtől kaptam, meg egy kis fémgömb, ami iszonyú jól ment a kedvenc gyűrűmhöz. Simán a manók számlájára írnám, ha nem fityegne minden harmadik alkalommal egy beakadt fülbevaló a slusszkulcsomon, amikor előveszem.
Szomorú vagyok.

Nézem az internetet egy nappal a biciklis felvonulás után, és azon kívül nem látok semmit, hogy mindenkinek az anyját. A bringások anyázzák az autósokat és vica versa, megint egy jó indok, hogy mindenki elküldhessen valakit a picsába. (Egyébként bármi lehet ok, ha szétnézek a fórumokban, mindig akad valami, ami miatt lehet köpködni, otthonszülés kontra kórházi szülés, melegek és heterók, kövérek és soványak, biohívők vs. nembiók és így tovább, csodálkozom, hogy még nem találtam olyan helyet, ahol a magassarkúban járók anyázzák a balerinacipősöket, de lehet, hogy csak nem vagyok elég körültekintő [a politikát meg most hagyjuk]).

Én nem vagyok egy bringa-fan (alapvetően nincs különösebb térlátásom, és így nem érzem magam biztonságban a biciklin), mióta volt ugye az ominózus eset, még kevésbé, de ez itt egy sima gyakorlati kérdés, és nem a modern társadalom morális csúcsdrámája, ahogy azt mindkét fél megpróbálja beállítani. Itt nem az emberi jogokról van szó, hanem arról, hogy neked hogy kényelmesebb eljutni a-ból b-be.

Nekem autóval, mert ülhetek közben, hallgathatok zenét, van csomagtartóm amiben haza tudom vinni a bevásárlást, valamint nem izzadok meg. Viszont el tudom fogadni, ha valaki szeret fizikai munkát végezni a helyváltoztatáshoz, imádja, ahogy süvít a fülébe a menetszél, és megdicsérik a pasik a szép, izmos lábát.

A biciklis részéről jogos elvárás felém, hogy ne üssem el a bringaúton, meg egyébként sehol se, ne nyissam rá a kocsiajtót, ne parkoljak a biciklisávra, és általában hagyjam közlekedni (ezen elvárásoknak egyébként igyekszem is megfelelni).
Egészen addig, amíg nem az én kocsimnak zuhan neki, mert menőzésből ötvennel zubog le a hegyről, nem kell félrerántanom a kormányt, mert kikanyarodik elém, nem zúg át a piroson, és áltában nem nekem kell rettegnem az ő életéért, valamint nem akar belekényszeríteni egy helyzetbe, amiben ő tud közlekedni, én meg nem.

Szóval szerintem itt megint a magyar lélekről van szó, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk élni hagyni egymást (én nem), nem elég, ha nekem lehet valamit, az kell, hogy a másiknak is azt kelljen csinálni, esetleg csak tilos legyen az ellenkezője. Honnan a faszból van ennyi kisebbségi komplexus ebben a népben, hogy addig nem érzi, hogy él, amíg földre nem küldte a másikat?

Ja, azt nem is mesélem, hogy Fiúk 1-ék kertjébe nőtt két kismacska, akik 'a fekete' és 'a kicsi' neveket viselik. 2 hónaposak, az anyjuk hozta őket a házhoz egy hónapja, azóta is ott élnek a kertben boldog hármasban.

A fekete fiú, rossz mint a veszedelem, amíg ott voltunk, konkrétan nem állt meg, folyton volt valami levadászni való. És pattog, mint az Órarúgógerincű Felpattanó, négy lábbal egyszerre rúgja el magát, és pont ugyanoda érkezik vissza. A kicsi lány, olyan vicces, hogy már most látszik a különbség, kis finom cicamica lányos pofival és a gyerek-bénaságban is kecses járással.

Azért jó előre tisztáztam Fiúk 1-el is és Mr. Simpsonnal is, hogy nem hozunk haza macskát, főleg, hogy a sajátjainkból most épp a kicsi szerelmes belém. Ami egy napig nagyon aranyos, kettő után zavarbaejtő, de így, hogy egy hete van egy kis, szőrös árnyékom elég idegesítő.

Igen gyümölcsöző (nyehehe) szombatot töltöttünk Fiúk 1-éknél a vidéki hasziendán, kaptunk kb. 6 kiló bioalmát, meg mángoldot, pritamint, csípős hegyest, a felesége megajándékozott a saját extrafinom pirospaprikájukból egy befőttesüvegnyivel, és mondták, hogy kezd hullani a dió, úgyhogy hozzák, ha jönnek októberben, nehogy vegyünk (tök szerencse, hogy anyósomtól diódarálót kaptam tavaly karácsonyra).

Fiúk 1.-gyel nagyjából azonos mértékben vagyunk piacfreakek, úgyhogy eleve úgy időzítettük a programot, hogy a piacon találkoztunk szombat reggel, és én csak azért nem vásároltam össze mindent, ami a szemem elé került, mert a mélyhűtő tele van mindenféle mással, ami korábban
került a szemem elé.

Tökjó szombatot töltöttünk a verandájukon, és csak kicsit szakmáztunk, egyébként hol a gyerekük rajztudományát csodáltuk, hol a vidéken élés előnyeiről meg a Magyarországon élés hátrányairól értekeztünk és közben nagyjából vég nélkül ettünk.

Szeretünk hozzájuk látogatóba menni, úgyhogy meg is állapodtunk, hogy amikor megejtik az évi rendes Bécsben lakást télen, ott is meglátogatjuk őket.

És azért el kell mesélnem, hogy szerintem csak nekem van olyan főnököm, aki addig túrja a világhálót, amíg nem talál nekem olyan zenét, amilyet szeretek, mert egyszer egy e-mailben elpöttyintettem neki.
Előre szólt, hogy vigyük a külső vinyót, elhoztunk körlbelül 100 GB zenét meg filmet, most bajban is vagyok, mert a saját gépemen nagyjából nincs hely már semminek, viszont borzasztóan szeretném rávetni magam az új szerzeményekre.

Kiadtuk a lakást. Megint. Van aláírt szerződés, nálunk a kaució, nagy szar már nem lehet. (ugye?)
Egy nagyon jófej angol csaj fog ott lakni, egy évig biztos, aztán meglátjuk. Mert mi ilyen okos népek vagyunk, akik angol nyelvű hirdetést is feladtak, képesek kétnyelvű szerződést csinálni, valamint angolul elmagyarázni a bojler működését.
Most megyek, puccba vágom magam és elmegyünk egy esküvőre. Holnapra halott leszek azt hiszem.

A háziorvos csak ma szabadságon van, mint azt megtudtam a rendelőben, úgyhogy jogosítvány ügyben egy tapodtat sem haladtam. Viszont, ha már félútig elmentem, lesétáltam az önkormányzatba, és bár nem volt előre bejegyzett időpontom, postával, mindennel együtt 10 perc alatt elintéztem a parkolást, úgyhogy a kocsi mától ingyen állomásozik a kerületben.
Mondjuk egyezzünk ki egy döntetlenben.

Hát a sok parának is megvan a maga előnye: belefogytam a gatyámba, amit fél évig nem tudtam felvenni, mert ugyan rám jött, de begombolni esélytelen volt.
Always look on the bright side.

Na, ha az életemből nem is, de az agyamból sikerült tegnap szabadságra menni, mert minden tavalyi fogadkozás ellenére felmentünk a Borfesztiválra. Most nagyon beteg vagyok.
Nyilván nem kellett volna üres gyomorral végiginni a kínálat 60 százalékát, de sajnos az elején nagyon jó borokba futottunk bele, a végéből meg csak arra emlékszem, hogy Mr. Simpson vég nélkül hordja elém az újratöltött poharat. Mr. Simpson és a barátja, Á. is elhagyták az eszüket félúton, élethűen hozták a 'munkamániás kiszabadul az irodából' című számot, így nagyjából fél kilenckor már háromfelé dülöngéltek ketten (én akkor még kábé képben voltam), hát kicsit nehéz 160 kiló élősúlyt az úton tartani. Meghallgattuk a Csík zenekart Lovasival meg anélkül, (volt Fiúk ölébe a lányok), találkoztunk egy csomó ismerőssel, ami az elején elég idegesítő volt, mert csupa üzletféllel futottunk össze, akivel a srácoknak jattolni és bájbeszélgetni kellett, de aztán elénk fújta a szél életem első pasiját (egy teljes nyáron át jártunk első gimi után) és az vicces volt, meg egy nagyon régi barátnőmet, akivel meg is beszéltem keddre egy randit, és akkor megbékéltem az élettel.
Végül letáboroztunk a régi Cég érdekeltségébe tartozó borosstandnál és ingyen piáltunk fél 12-ig, akkor már nagyon mindegy volt még az is, hogy valaki egy teljes kupica pálinkát öntött a nadrágomra.

Jó lenne, ha elkezdene hatni az aszpirin meg a c-vitamin, 11-ig oda kell érnem a körzeti orvoshoz, aztán el kell mennem az önkormányzatba, mert 10 nap múlva lejárt a jogsim, valamint ketten is jönnek délután lakást nézni.
Ja igen, szerencsére ma nem dolgozom.

Szeretnék egy hétre szabadságra menni az életemből. Azt lehet?

Egyébként a nagyon beteg állat gyógyultnak tűnik (lekopog, váll fölött köp, meg minden). Eltelt 7 nap az utolsó fosás óta, kakil rendesen, eszik rendesen, iszik rendesen, kunyerál rendesen.
Ellenben szerintem lelkileg kicsit megborult, vagy annyira hálás, hogy megmentettük az életét, hogy ettől viselkedik furcsán, mindenesetre megint előszedte az 'annyira szeretlek titeket, hogy egy percet sem bírok ki nélkületek' üzemmódot. Ha leülök egy perc múlva macska van az ölemben, ha lefekszem, akkor a hasamon, ha a hasam nem kényelmes, akkor a karomon. Este jött velem aludni, aztán amikor Mr. Simpson befejezte a szüretelést, vagy mit a fészbúkon, és lefeküdt, akkor átköltözött az ő lábára, aztán így se volt jó, és egy kis tanácstalan jövés-menés következett az ágy két oldalra között, végül befeküdt a két párna közé fejhez, az egyik oldalra az én számban, a másik Mr. Simpsonéban, és egész éjjel dorombolva aludt.

És akkor szombaton kitakarítottuk Gyöngyszemet. Hogy érzékeltessem az állapotokat: hárman (Mr. Simpson, a takarításmániás V. meg én) négy órán át próbáltuk eltüntetni a koszt egy 40 négyzetméteres lakásból.
A főzőplatnikat (4db) háromszor fújtuk le tűzhelytisztítóval és háromszor sikáltuk végig izomból drótkefével, de még mindig nem sikerült feloldani az összes odaszáradt olajos dzsuvát, a konyhacsempéről csak fél óra savbanázás és szintén fél óra dörzsölés után jött le ugyanennek a kosznak a fröccsöntött változata. A fürdőszoba ajtóról csurgott a szürke lé, azt mondjuk csak kétszer kellett áttörölni.

A felmosóvizet háromszor öntöttük ki mire nem lett fekete felmosás után, a fürdőszobába konkrétan nem mertem bemenni az allergiás orrommal-tüdőmmel, mert csak úgy láttunk esélyt az odakövesedett rozsda felszámolására, hogy ecetbe-klórba mártottuk az egészet két órára (így sem lett tökéletes). A pókhálókat (pókokkal együtt) simán kiporszívóztuk a sarokból, de a falra fröccsent kávéval (amit a nyomok szerint meg sem próbáltak letörölni) nem kezdtünk semmit, amúgy is érik egy festés.

Valaki elmagyarázhatná nekem, hogy tud egy nő ilyen koszban élni, és hogy nem ég le a pofájáról a bőr a pasija előtt. Én nem vagyok egy rend- és tisztaságnáci, eddig azt gondoltam, hogy sőt, de ez nagyon durva volt. Mert ez nem az 'á, két hét múlva elköltözünk, takarítson a halál' típusú kosz volt. Ez a csaj itt egy éve nem takarított ki. Max. összeporszívózott, azt az Oktogonon mondjuk muszáj, különben megesznek a pormacskák.

És a takarítás második órájában hívott a csaj, aki szerdán azt mondta, hogy kiveszi, hogy mégsem kapta meg az állást, amire jelentkezett, úgyhogy mégsem veszi ki. Csütörtökön egy konkrét bérlő-jelöltet zavartam el, pénteken négy érdeklődőnek mondtam, hogy elkelt. Ezek közül szombat délre egyvalaki nem talált másik lakást (mindenkit végighívtam), ő ma jön megnézni. Egyáltalán nem vicces.

Elkelt Gyöngyszem hálistennek, vasárnap költöznek az új lakók.
A legfurcsább érdeklődőt azért feljegyzem az utókornak: egy hölgy azzal hívott fel, hogy a 4 gyerekével költözne oda, akikből kettő már felnőtt. Mivel a hirdetésben kitértünk a lakás méreteire, illetve képeket is csatoltunk hozzá, megkérdeztem tőle, hogy biztos engem akart-e hívni, de mondta, hogy igen, igen, nekik az pont jó lesz.
Az egyik kolléganőm megjegyezte, hogy régen 40 négyzetméteren laktak egész családok, amivel én nem akarok vitatkozni, és lehet kövezni, de nem szeretném, ha pont az én 40 négyzetméteremen laknának egész családok (egyébként abban a lakásban öten lakni az kivitelezhetetlen szerintem).
Két tökhelyes csaj veszi ki egyébként, egyetemisták és iszonyú lelkesek. Mostmár csak a koszt kell kirobbanatani a lakásból, az Emelt Hangú Bérlőlányék olyan dzsuvát hagytak ott, hogy az ihaj.

Az üres, zárt kamrában az imént levetette magát egy üveg majonéz a polcról.
Kezd az a kényszerképzetem lenni, hogy valami gonosz manók laknak nálunk, akik elintézik, hogy akkor szarjon be a mosógép, amikor fosik a macska, eltüntetik a kanalakat meg a késeket (ezt nem is mondtam, szőrén-szálán eltűnt a kedvenc késem meg az egyik merőkanalam), és leverik a majonézt a polcról.

Things in progress:
- A mosógép működik, elkezdtem kimosni a különböző macskaszaros darabokat. Nagy szerencse, hogy együtt nem tehetem őket a gépbe, mert mind más színű, illetve nem fér be mellé más (pl.: szőnyeg).

- Zorka továbbra is bent tartja a beleiben keletkező végterméket, így nem tudjuk, gyógyul-e vagy csak a megfelelő pillanatra vár. ÁllatOrvosBácsi szerint - akivel az imént konzultáltam - nem kell aggódni, ha eszik, előbb-utóbb szarni is fog. Sosem vártam kakit ennyire.

Életemben nem írtam le annyiszor, hogy 'szar' mint az elmúlt 6 napban.

Este ültünk az alom előtt és visszafojtott lélegzettel vártuk, hogy Zorka bemenjen és szarjon. De nem. Vasárnap óta nem fosott, viszont rendeset se szart. Tegnap meg ma megkapta az antibiotikumból az első két adagot (amikor a fecskendővel próbáltam a szájába tolni [Mr. Simpson fogta közben], simán visszaköpte az egészet, úgyhogy ultimate fegyver paradicsomos hal elővesz, szószba belekever, macskának odaad, eközben a másik macska a fürdőszobából üvölt mint a sakál, mi az, hogy neki nem jut a mannából, de neki ugye nem kell antibiotikumot ennie, etessen két macskát különböző takarmánnyal Ön!).

Amúgy az ex-tokabajnok nem úgy néz ki, mint aki halni készül, eszik, iszik, jön bújni, dorombol. Én meg óránként járom körbe a lakást, macskaszar után kutatva. Még 48 óra, ha addig kihúzza, talán megúsztuk, de igazán boldog akkor leszek, ha elkezd hízni egy kicsit. Drukkolni továbbra is ér.