naivdiva

Ezt az ímélt az anyám küldte:

"Van bulvár hírem is: a MEH honlapján még Meggyesi Péter a miniszterelnök."

Csak, hogy tudjátok, hogy jóltájékozott családból származom.

Ezoterikus félóra

És azon filóztam, hogy, ha Nyulinak van igaza (és ő már csak tudja, mert mindannyiunk közül ő a legboszorkább) és a káoszból valami jónak kell születnie, a helyzet megnyugtató.

A lakásom maga a megtestesült rendezetlenség. A fura az, hogy egyelőre a rezgéseit sem érzem, mert semmi sem ott van, ahol lesz (érted?), bár már látom egy-két képnek a tuti befutós helyét a falon, meg a textileket, ilyesmi. De nem tudom, milyen színt áraszt (bár rányomultam a zöldre, mert az jó nekem).

Talán el kell engedni mindent, sodródjon, amerre akar, velem együtt, vigyen el, aztán lesz, ami lesz. Mint Zorka a lépcsőn.
Ennél összevisszább már nem lehet, és ez megnyugtató. Csomag velem so far, persze az sem biztos, majd kiderül, egymás agyára megyün-e záros határidőn belül.
Ő nyugalmat sugároz, és ez most kell. Nagyon kell.

Túl vagyunk az első közös éjszakán, Gyöngyszem, meg én.
Nem mondanám, hogy nyugodt volt. Zorka elég béna a galérialépcsőn. Fölfelé még csak-csak, lefelé viszont a közepén elengedi magát, nincs türelme lepipiskedni, lesz, ami lesz, becsukja a szemét és legurul. Többször ébredtem irtózatos puffanásra majd nyávogásra. Gondolom előbb-utóbb megtanulja.

A csajok hoztak pezsgőt, meg tortát - ez utóbbi súlyos kihívások elé állított, még egy rohadt késem sem volt, hogy felvágjuk. Viszont összeraktuk a békanapét (Hugi szójátéka a békazöld kanapéra), M. és pasija szerves közreműködésével.

Gyöngyszem neve mától Nomádia, legalábbis addig, amíg néhány alap cuccot be nem szerzek. Szerencsére van egy alighasznált hűtő a környékemen, ha minden jól megy, a hétvégén elhozom. A többi meg majd alakul.

Csomag egy tündér, tegnap segített elhurcolkodni M.-től, ami nem volt egyszerű, többkörös menet, Zorkával nehezítve, akire épp rájött a csökönyöskedhetnék (hiába, az én macskám!), alig bírtam beszuszakolni a macskahordóba. Viszont legalább nem hányt. Mármint Zorka, nem Csomag. Ő állítólag 12 éves korában rókázott utoljára.


Fáradt vagyok, hulla fáradt. Persze ez momentán rajtam kívül senkit sem érdekel, engem annál inkább. Önző álláspont. Aludni akarok. Sokat.

Höhh.
Apának most esett le, hogy mával hivatalosan is elköltözöm.
Fecserésztünk a lakásról, ez kéne az kéne.
Mondom, a hűtő az sürgős, elég tré, hogy egy liter tejet nem tudok hova rakni.
Erre ő: jó, majd szép apránként.
Mondom oké, de hűtő, az tényleg kell, hülyén fog kinézni a tízdeka marhapárizsi az ablakban.
Erre ő: mér', te már ma ott alszol?!?
Lehet, hogy az én kommunikációs stratégiámmal van baj, de eddig azt gondoltam, mindenkinek tiszta, hogy as soon as possible birtokba veszem a lakásom.
Ezenkívül azt is gondoltam, hogy az, hogy a szobámat falig kipakoltam, nincs otthon ágyam, ruhám, fogkefém, de még egy szemöldökcsipeszem se, ráutaló magatartásnak minősül....
Ezek szerint tévedtem?

Nesztek, belpol:
Ferkónk ma lováriul szólott a Parlamentben.
Ez szép volt tőle. Komolyan.
De ettől még nem lesz melója a munkanélküli romáknak, nem jár több roma gyerek iskolába, nem számolódnak fel a putrik.
Ez tipikusan az a húzás, ami után, ha nem történik semmi, Ferkó is beáll a köcsög, álszent, populizmushoz húzó politikusok, nem is annyira képzeletbeli sorába.
Hajrá leendő miniszterelnök úr! Önön az ország szeme! (Meg az enyém is, de az csak egy szavazatnyit számít, amit úgysem a maszopra adok le. Hihi.)

Na megjöttem.
Voltam iskolában két napig, meg csomagoltam, csomagoltam, csomagoltam meg csomagoltam is.
Ha minden igaz, már lent van a kis életem Gyöngyszemben.
Persze néhány item hiányzik, úgy is mint
- hűtő
- vízforraló
- mikro
- függöny
- fürdőszobabútor
- egyéb kiegészítők
Ha valakinek van a felsoroltakból fölöseges, értesítsen.
De ma beköltözöm, ha beledöglök is!
Tegnap vettem Zorkának hermetikusan záródó almot. Remélem ezt a költözést megússzuk okádás nélkül...


És.
Jófiú átváltozott piros masnival átkötött Csomaggá. Ezt is megértük. Nem kezdek ömlengeni, ne aggódjon senki, de ma még a munkahelyem sem tud kikészíteni.
Csomag ma segít elcuccolni M.-től. Mert egy igaz lovag.

Semmit sem kell elsietni.
Ráérek. Nem rohanok sehova. Nem kerget a tatár. Szépen, patópálosan. Satöbbi satöbbi satöbbi.
Ajjajjajj.
A Vár szép volt, a vacsi finom, az este hideg, ő meg okos. Nagyon okos.
Háromszor annyi diplomája van, mint nekem lesz, ha sikerül a tavalyinál többször betévednem az iskolába.
Csontig vagyok beszarva. Nem tovább.
Úgy spuriztam fel tegnap a lakásba, mint egy agyazavarodott kamasz. Még a liftben is vigyorogtam.
Jesszus.

Nem tekinthetek el a ténytől, hogy Ősz Kapitány előrenyomul.
Ma (nagyon reggel) a Vársomajor kifejezetten októberi arcot öltött, ami nem szép tőle, mert még simán kibírtam volna néhány napot a vénasszonyokból.
De nem. Rothadó levélszag és esővíz mindenütt. (Kivéve a csurig felejtett szemetes-konténernél, mert ott szerintem maga a vilgmindenség rothadt, legalábbis a szagokból ítélve.)

És egész nap ég a neon a szerkesztőségben, amit pláne utálok.
A neonról mindig az jut eszembe, amikor elsős-másodikos koromban nyűglődtem a napköziben, bizonyos Edit néni karmai között, mert Anya és Apa sokáig dolgozott, és mindig értem jöttek utóljára. Ott égett mindig a neon, és hiába kukkoltam volna az utcát, hogy jön-e a felmentősereg, mert a saját kétcopfos tükörképemen kívül nem láttam semmit.

Rosszfiú rajtunk csapott a kajáldában.
Pedig milyen szép lett volna elkerülni... Sebaj, így is sikerült otthagyni az ebédje közepén. Nem a kicsinyes bosszú vezérelt, már egy órája ebédeltem, muszáj volt visszamenni dolgozni.
Hál' istennek.

Ja! A drukkolás áttevődött hétfőre.

És aki tudja, mivel lehet visszatartani a macskámat attól, hogy mindenképp a fejemen akarjon aludni, az szóljon. A kis hülye nem vágja, hogy, ha egy éjjel megfulladok, mert csak a számon fekve jön rá az édes álom, reggel nem lesz aki megetesse.
Bár előbb-utóbb biztos befutna valaki, és miután eltakarították a tetememet, enni adna a kis gyilkos árvának.
Hiába. Mindenki pótolható...

Tegnap este 6:52-kor megállt az órám.
Nagy bőszen elővettem a mobilomat, hogy beállítsam rajta a pontos időt, mert hetek óta tudom, hogy 3-4 percet késik. Majd visszaállítottam további öt perccel. Reggel meg kurvára csodálkoztam, hogy 20-kor mondják feles híreket. Remélem ennél hülyébb már nem leszek.


Ma pedig randizni fogok Jófiúval, aki gyanúsan jófej. A bennem lakó Éhenkórász Joe újabb bevetésekért kiált...

A büdösk**aéletbe.
Miért nem bír vki időben válaszolni?
És miért görcsölök itt kocsányon lógó szemekkel a monitor előtt?
És mit számít, hogy válaszol-e?

És egyébként kaptam egy gyönyörű képet.
Ezt:

"hogy megmelegedj"

Jó, néha rám is rámtörhet a giccsparádézhatnék. Nem?
Ha már ilyen mocsadék egy idő van.
Kandallóra vágyom, ropogó fahasábokra, jó zenére, és semmittevésre.
Ha már a giccsparádénál tartunk...

Lucaszéke, akit korábban Gyöngyszemnek hívtak majdnem kész. A hétvégén dobozolok. Akinek van kedve, jöhet cipekedni.
Senki?
Nahát.

Ez így stílszerű asszem.

Most jönnek a lepkék.
Úgy tűnik ilyen rovaros hetünk van. M. és Akaratos összehangolt támadást intézett az arachnofóbiám ellen, ami nem szép tőlük. Még szerencse, hogy az embernek vannak barátai, így nincs szükség ellenségekre.
A lepkéket Jófiú engedte szabadon, akitől ma levelet kaptam.
Fülig érő szájjal ültem a monitor előtt, ami szerintem jó jel. A többit meglátjuk.

Tegnap voltam iskolában (csak tudnám, minek?), nagyon hideg volt és nagyon álmos voltam. Ezen kívül sok nem maradt meg....

Aztán még egy lépést tettem Gyöngyszem infrastrukturális integrálására (höh!), vagyis újraélesztettem a telefonvonalat és előfizettem az internetet.
Utálok ügyfél lenni, de tegnap én győztem: a csaj annyira volt flegma, amennyire csak bírt, én meg ugyanannyira voltam kedves. Öt perc után muszáj volt elmosolyodnia, onnan már flottul (ami nem jelenti, hogy gyorsabban) mentek a dolgok.

Jaj, valaki mondja, hogy ez most ríl, Jófiú nem változik át pszichokiller lelki vámpírrá két hét múlva, hanem kis, piros masnival átkötött küldemény lesz belőle.
Jóreggelt.

M. kirakott egy kibaszottnagy pókot.
Az én találataimról lemondhat, amíg el nem tünteti onnan!
Rosszul vagyok, ha csak rá gondolok. Három napig rémeket fogok álmodni.
Majd értesítsen valaki.

Najó.
Az milyen, amikor az ember lánya ráérő két percében blogok között szörföl és egy vadidegen oldalról a saját macskája néz vissza???
Ha nem tudnám, hogy ez nem M. lakása, szentül meg lennék győződve róla, hogy valaki ellpota Zorka képét.
Vagy lehet, hogy magát Zorkát rabolták el???
Egymerő aggódás leszek, amíg haza nem érek...

Szétrobban a fejem.
Biztos a zidő miatt, meg az a sok stressz.
Kérek mindenkit, hogy drukkoljon pénteken tíztől délig, tuti, ami fix alapon. Mármint a délig. A drukk alapeset. Köszi.
A drukkerek abban a szerencsében részesülhetnek, hogy nem kell tovább a nyavajgást olvasni, mert megszűnök nyavajogni.
Ha ez így elég sejtelmes...

Rosszfiú ma is bejelentkezett, szerencsére épp terepen voltam, ő meg nagyon éhes volt, úgyhogy ma sem sikerült együtt ebédelnünk. What a shame...

Én nem tom mi van velem, vesztemet érzem, az fix. Aludni akarok meg aludni és aludni is. És lehet, hogy mégse tudok költözni a hétvégén, mert nem leszek itt, mert máshol leszek. Pedig annyira nagyon szeretnék, hogy az már akarás.

Rosszfiú felhívott, a lehető legtermészetesebb hangján kérdezte:
- Ebédelünk?
Élből azt vágtam volna rá:
- Hülye vagy?
De csak annyit mondtam:
- Most eszem.
Erre meghívatta volna magát Nyulihoz (mert ott kajáltam épp), ha hajlandó vagyok értelmezni azt az összefüggéstelen katyvaszt, amit beszéd helyett prezentált. De nem voltam hajlandó.
Kínos kuss... Még egy kis kínos kuss. (Még jó, hogy a telefonba nem látszik a fejem, ilyenkor ugyanis rettenet hülyén, kérdőn és értetlenül nézek). Aztán elbúcsúztam és leraktam.
- Hülye ez?
De most komolyan. Mongya már meg valaki mi játszódik le ilyenkor egy pasi fejében...
- Tirpák voltam, mint egy tanyasi paraszt. Biztos bejött neki, elhívom ebédelni.
???

Hehhe. Maga megbolondult, maga megbolondult, hogy mindent kétszer....
Javítottam a hibát.
Persze simán lehet, hogy pszichoszomatikus agytumorom van. Vagy neeem?
Van olyan egyáltalán? Utána kell járni, milyen betegségeket bír az ember produkálni magának, ha súlyos stressz alá van helyezve hosszútávon.
Ha kis mázlim van, a lehetőségek sora végtelen.

Baszki be kell érnem valami szív- és/vagy érrendszeri parával esetleg gyomorfekéllyel. Azokba csak hosszú szenvedés után lehet belehalni. Bár a hosszú szenvedés úgyis nekem való műfaj.
Sebaj.
M. már úgy is cukorbeteg - múlt hét szerda óta. Szerintem az volt az a nap, amikor akárhogy erőlködött nem jutott eszébe semmilyen para. Úgyhogy hazajött (lehet, hogy csütörtök volt), leült, rágyújtott és megkérdezte, szerintem lehet-e, hogy cukorbeteg.
Miután kiröhögtem magam, mondtam, hogy persze és mennyen orvoshoz. De annyira természetesen nem érzi magát cukorbetegnek, hogy el is menjen.
Most nemtom, miért tártam nyilvánosság elé házipszchiátriánk eme fejezetét...
Ja! Bizonyítandó, hogy a hipochondria az élet természtes velejárója és minden rendes értelmiséginek kutya kötelessége legalább havi egy betegségparát prezentálnia. Csak a miheztartás végett.

Galambok frusztrálják a macskámat.
A kis nyamvadt ül az asztalon, bámul kifelé és kaffog. A zsíros madarak meg ott illegetik magukat az orra előtt, direkt bénáznak a párkányon és pislognak befelé.
Zorka esélytelen, bár nem tudom, hogy a régi zuhanás emléke tartja vissza az ablakon való kiugrástól, vagy tudja, hogy a dögök úgyis elrepülnek, mire átküzdi magát a függönyön.

Engem a munkahelyem frusztrál, kezd mindenki kipörögni, jönnek a nagy kussolások a rovatértekezleteken, amikor senkinek nem jut már eszébe semmi használható.
Nekem eddig se jutott, megszoktam a feszengést, de kínos, hogy ma reggel 10 ember nem tudott kiizzadni magából egy vezető anyagot. Hö.

Fasza egy hét lesz ez, vasárnap megint itt rohadok, pedig költözni akarok a hétvégén. Ha minden jól megy, holtan rogyok össze, de legalábbis kómába esek. Bealélok a dobozok közé. Akkor legalább nem kérdés, hogy ki kell-e adni a lakásomat, és hogy váltsak-e munkahelyet. Egycsapásra megoldódna minden.

Massza. A hétvége ekvivalenciája ez esetben.
Barna, nyúlós, ragadós, dzsuva.
Nemtom miért. Mindig, minden napnak van hangulata, szaga, íze, állaga. Ez a két nap massza. Összefolyik és mégse, ragad és mégse, nyúlik, de nem.
Nemtom miért.
A péntek vicces volt. A bénázás a találkánál, a bénázás a beszélgetés kezdetén, M. a második fröccs után, én a harmadik spangli után, az a borzalmas, szíriölkilör-fejű csávó, meg a kép megint.
M. verekedett éjszaka, ahogy állítólag szokott - mennyémáarrébb.
Szombat: konyhabútor állt a házhoz végre, 3,5 óra a zikeában, aszittem megőrülök. Persze ajtó még nincs, csak korpusz (baszki ez a neve a fehér doboznak, amire aztán az ajtót akasztod!), majd jön az ajtó is.
Ma meg meló. Ez az alja a dzsuvának. Otthon akarok henyélni, olvasni végre, feloldódni az aliglétben, hogy nem hív senki, nem kell menni sehova, nem akar senki semmit.
Én sem.

Ja! És Nyuli este megdobott minket egy pár kabáttal, meg kardesszel, ami direkte jól jön, mert
1. Jön a tél a rohatt életbe
2. Egy vasam sem lesz kabátkákat vásárolni, pedig igen csökött már a készlet.

Aszonta neki nem kell, a -40 fokos kanadai télben az egyetlen esély a túlélésre az irhabunda.

Én már most megfagyok. Bele sem merek gondolni, mi lesz, ha 10 fok alá süllyed a hőmérséklet, ha már most úgy érzem, mintha jégtömbbe ágyazták volna a lábaimat. Megyek téliálmot aludni.

Ki volt az a barom, aki kitalálta a narancs izű szőlőzsírt?!?
Azon kívül, hogy isteni finom, nem jó semmire, lenyalogatom a számról két perc alatt, aztán lehet újraaplikálni.
Elvileg nem rossz üzleti fogás, mert gyorsan elfogy, kell venni újat, de annyira idegesít, hogy tutira nem veszek.

Zorka megszabadította magát a varrataitól, eszem megáll a kiscsajtól, de nem viszem újrasteppelni, úgyis kiszedné megint, akkor meg minek szórakozzunk.
Egész éjjel dorombolva dörgölőzött, bár erős a gyanúm, hogy így próbálja feltűnés nélkül megszerezni a párnámat. Többször is arra ébredtem, hogy majd' kitörik a nyakam, ő meg Sábaként trónol rajta. Persze igyekeztem egyértelművé tenni, hogy az alvóeszköz az enyém, de egyáltalán nem vagyok biztos a győzelemben.

Jófiúról tegnap kiderült, hogy megérdemelte a randit, egész jót beszélgettünk. Kedves volt és udvarias és vicces. Biztos valami tévedés.

Végre péntek, holnap veszünk konyhabútort (ismét állítólag), és, ha ez bekövetkez, jövő hét végén beköltözöm.
Tegnap megtekintettem Lucaszékét, akit korábban Gyöngyszemnek hívtak, már csak a konyha meg a beépített szekrény hiányzik. De télleg.

Na. Túl vagyunk rajta.
A combjával nem csinált semmit, aszonta menjünk vissza, ha egy hónap múlva is húzza... Well.

Tegnap ismét megállapítottam, hogy Zorka elpusztíthatatlan, este úgy rohangált, mint aki sosem járt műtőben. Más, rendes macskák ilyenkor legalább egy napra (vagy egy estére) kikészülnek, zombulva kóvájognak, alszanak, meg alszanak és sokat alszanak is. Az enyém, mint egy megkergült búgócsoga vetődött szerteszét a lakásban, néha-néha tartott egy perc szünetet. Ami csak azért volt vicces, mert a koordináció azért nem volt tökéletes...

Ma találkozom Jófiúval. Nem voltam benne biztos, hogy akarok, de bejelentkezett egy kedves emil formájában, és végülis miért ne.

És éhes is vagyok.

Fura ez a két- háromlaki élet.
Ma reggel végignéztem a lakáson, és kicsit összefacsarodtam. Már kurvára bírnék egy kis állandóságot, nem ilyen féllábbal a munkahelyen, féllábbal a lakásban fílinget.
Aztán végignéztem az - igencsak hiányos - ruhatáramon, és majdnem elbőgtem magam.
Mert persze nem vittem le M.-hez minden cuccomat, ami lent van, azt meg momentán épp rühellem, és agybajt kapok, hogy nincs hova nyúlni és így meg hogy' legyek szép?
A reggeli nyomasztásnak nyilván jót tett, hogy Zorkát megint a bárd alá citálták, hiába tudom, hogy minden rendben lesz.

Ilyen nap van asszem, Hugi is ballábas ábrázattal jelent meg, hogy elfuvarmányozzon minket az állatorvosira, bár az ő nyomorultságának hátterében sejhető két hét masszív pörgés-nemalvás is.

Nekem meg a tököm tele. Munkát akarok! De gyorsan!

Villantok.
Zorka a szike alatt épp, szerencsére tűzbe tenném a kezem Rémhelyes Dokibácsiért, aki ma is rémhelyes volt.
Zorek reggel nem kapott enni a műtét végett, ami oda vezetett, hogy ahányszor elmentem az asztal mellett, amin a kajásdoboza van, ő fölpattant és irtó nyávogás mellett föl-le mászkált rajta:
Mami! Elfelejtettél enni adni!
Mami! Itt vagyok! Éhes vagyok!
Vidáman telt a reggel...
Ma túl leszünk az egész hisztin, max. egy varratszedés van hátra.

Halálom várhatóan 2063 őszén fog bekövetkezni.
A kalkulátor szerint 83,4 évig fogok élni.
Persze a szisztem nem számol a féltéglákkal, ámokfutókkal, ilyesmi.
Még röpke 59 év. Nem is olyan sok.
Ha jól számolom, közelítek a harmadához.
Alig maradt időm elmenni Peruba.

Befejező szakaszába lép a Zorka-rekonstrukció.
Szerdára beiratkoztunk a csavar-eltávolításra (hehe "-tunk", szegény Zorek, még nem tudja, hogy hosszabb-rövidebb időre ismét búcsút inthet a rugóinak).
Rémhelyes Dokibácsival nem lehet alkudozni, én a csütörtököt preferáltam volna, de az aranykezű ifjonc szerda este eltávoz külföldre, így az bajos lenne.
Szóval szerdán megint összenyiszálják azt a csodaszép hamuszürke bundát, pedig pont kinőtt a szőr az előző műtét helyén.
Lehet, hogy megkérem őket, ha már úgyis kézben a szike, nyúzzák meg, úgy rendesen - szép kis sapka lenne belőle, úgyis jön a tél. Mondjuk a sapka nem dorombol.... De nem is kap túlmozgásos rohamot hajnali kettőkor, meg etetni sem kell.
Najó. Ezen még gondolkozom.

Újabb strigula a "balfasz" rubrikába.
Újabb remek lehetőség a fej többszöri, ütemes elhelyzésére függőleges felületen (lsd.: fal).
Újabb debaromvagyok, mit gondoltam???

Jó buli volt ez tegnap, még jobb lett volna, ha nem vagyok ott.
Nyulival mentünk, húztuk az indulást, üljön csak tűkön Rosszfiú, mire odaérek. A bejáratnál visszafogott izgalom, a korcsmába érve gyors arc-rendezés: Rosszfiú még meg sem érkezett.
Én nem tudom, mikor fordult elő velem utoljára, hogy egy bulin letáborozzak a bejárati ajtónál és tapodtat se mozduljak. Régen. Úgy tíz éve.
Nyulival támasztjuk a bárpultot, vihogunk, iszunk, nem mozdulunk, azzal állunk csak szóba, aki hajlandó meglátogatni minket. Persze az anti-szoc fázis nem csak Rosszfiú miatt következett be. Van olyan, hogy sokkal jobban lehet röhögni a nonverbális dolgokon...


Végül Rosszfiú megérkezik, lendületesen közelít, int egy "heló"-t és ugyanazzal az elánnal sarkonfordul - el.
Naiv majdnem belefullad a pezsgőjébe, de aztán mégse - nevetséges vég lenne. Könnyed mosoly, fej elfordít - kit érdekelsz tulajdonképpen?
Naiv iszik még egy pezsgőt, elpörrent mégegy sárkányt, udvaroltat magának fűvel-fával, majd emelt fővel távozik.
Rosszfiú rászolgált a nevére, bár a "rossz" szócska természetesen nem fedi agyalágyult lényének minden részletét. Rosszfiú azonban sajnos pont az a típusú rosszfiú, akitől nincs menekvés.
Tudom, tudom. Én választok mindig rosszul.
De az úgy nagyon nehéz, hogy az ember egyáltalán ne választ. Nem?

Szóval Jófej Kolléga megnyitotta a sort.
Mint egy zombi mászkálok/ülök a szerkesztőségben. Miután egy szóval sem marasztalta senki, a mi helyzetünk (már akik még itt maradtubk a régi stábból) is elég egyértelművé vált: a hónap végén tutira megválnak tőlünk.
Azon agyalok, hogy lesz-e energiám, lelkierőm, idegem a megfelelő stratégiához, ami az, hogy megvárom amíg kirúgnak.
Ez esetben ugyanis
- még elképzelhető, hogy megdobnak egy kis lovettával búcsúzóul
- anyámék elhiszik, hogy nem hisztiből állok fel, hanem KIRÚGTAK
- annyi elégtételt nyerek, hogy nekik is jut egy kis macera
Teljesen értelmetlennek tűnik minden leütött billentyű, nem értem, miért kell a végsőkig elmenni, és miért nem lehet azt mondani, hogy
- figyelj kislány ennyi volt, hónap végétől szevasz, vedd ki azt a pár nap szabit, amid még van és ne lássunk itt többet.
Persze azért, mert ezek ÉLVEZIK, ha geciskedhetnek. A főfőnök szemében néha látom megcsillanni a gonosz elégedettséget, ahogy a haláltusánkat nézi.
És persze nem mondok fel, mert itt a nyakamon a lakáshitel és egyszerűen NEM TEHETEM MEG.
És a világon semmit nem gyűlölök jobban, mint a tehetetlenséget.

Jófej Kolléga felmondott.
A többi néma csönd....

Teljesen ingerszegény vagyok megint, ugyan itt ülök a gép előtt all day. Mostanáig max arra volt időm, hogy M-el emilzgessek, illetve hülyére röhögjem magam LB-n, amint paprikás köténykében nyomul Szeged belvárosában. Ez még a hétvégén történt, reklámozta a csatornát, aminek dolgozik. Mondtam neki, hogy engem milliókkal sem lehetne rávenni, hogy egy paprikás kötényben parádézzak emberek előtt (persze más ruha is volt rajta), dehát ő már csak ilyen: minél nagyobb hülyeség annál jobban lelkesedik.

Az előző postnak pedig megvolt a maga oka - nem csak arra kényszerítenek, hogy erőszakoljam meg magam, de közben élveznem is kell, és ordítani, hogy MÉG MÉG MÉG.
Tényleg rohattul elegem van.
Ha valaki tud egy jó állást, ne kíméljen.

Zorkamanó pedig nem csak szép (UGYE??), hanem okos is. (M. nem röhög!). Kaja ügyben például abszolút kifárasztásra játszik, képes félórákat végignyavajogni egy órával vacsi után, basztatja a kajásdobozt, pedig tudja, hogy nem szabad. Honnan tudom?
Elég rászólni a szoba végéből és már hangos méltatlankodás közepette jön lefelé az asztalról. Irtó jófej macskám van, de nagy meccseink lesznek még.
És nagyon jó egy doromboló szőrgombóccal aludni - már amikor épp nem a combomon dagaszt...

Most, hogy kábé helyreállt a tér-idő kontinium, közlöm, hogy a faszom tele a kurva céggel, aminek dolgozom.
Csak a miheztartás végett.
Un-lojális Naiv

Bemutatkozik a lakás úrnője:

Bepótlom, amit a blogger tegnap elmulasztott:


Hú, az este kicsit félrecsúszott, kötelező kollegiális piálásban kellett részt venni. Alapból utálom, ha muszáj inni, pláne, ha semmi kedvem a társaság egy részéhez, de nem volt kibúvó, ígyhát.
Lenyomtam három vilmost, enyhítendő a feszültséget és ma reggel megállapítottam, hog irdatlan jó kondiban vagyok - még a fejem se fáj.
Viszont. Exfőnököm, az Ámokolós, nem kicst nyomult - szerencsére még hulla részegen is képes voltam verbalice visszaverni minden támadást. Fizikai kontakt nem volt, az est kezdetén rutinosan az asztal másik oldalán foglaltam helyet.
Ez a barom - akiről már kifejtettem, hogy nem kicsit nárcisztkus - szentül meg van győződve róla, hogy ellenállhatatlan, közben meg egyszerűen egy elhízott harmincas, akin erőst meglátszik a húsz év masszív piálás. Egyszóval nem egy leányálom.
Mindig felháborít, ha valaki ilyen súlyosan túlértékeli magát. Részegen hihetetlen szófordulatokra vagyok képes, úgyhogy egy idő után vinnyogva vonult vissza - legnagyobb megelégedésemre.

Amúgy meg még mindig csak szerda van, utálom szerdát, meg a csütörtököt, a pénteket nem annnyira, de legislegjobban a szombatot szeretem. Ezt a most következőt meg kifejezetten imádni fogom - buliba megyek, ahol várható Rosszfiú felbukkanása. Nyilván porig fogom alázni magam, de adddig is.

Gratulálunk a háromezredik látogatónak, akiről csak annyit tudunk, hogy budapesti lakos és eddig 54-szer volt kíváncsi a napi rinyára.
Ön határozatlan idejű előfizetést nyert a Naiv Mesemondó következő számaira.
A tartalomból:
- hogyan nyavajogjunk, ha nincs miért?
- legyen elviselhetetlen friss-macskatulajdonos Ön!
- Messze az út vége - álláskereső rovatunk
- Hol itt az út?! - párkereső rovatunk

További jó szórakozást!
Naiv el.

Kérdés


Egy ember áll az irodaház előterében a kávéautomata előtt, kortyolgatja a (gondolom) karamellás kapuccsínóját és olvasgatja az automata feliratait.
Vajon milyen bölcsesség feltárulkozását várja?

Na, ez van, ha az ember elmegy ebédelni.
M. beelőzött, tessék olvasni ott, hogyan mulatunk máma.
Az ebéd meg felejthető volt.

Kártya volt nálam (M.-nél) este. Igazából Zorka-szemlélő összejövetel volt, mellékesen kártyáztunk is.
A csajok leszervezték a programot, míg én sajttájon voltam, így már csak a ténnyel szembesültem: 6-ra nálam vannak. Úgyhogy a nap hátralévő részét (kb 5 órát) a munka mellett (höhh) azzal töltöttem, hogy drukkoltam, hogy
A.) én érjek előbb haza
B.) ha már nem érek előbb haza, ne legyenek szétszórt bugyik a lakásban (ezen inkább filóztam, mármint, hogy vannak-e), ne legyen tele a pecó macska-hányással
Persze M. pasija ért előszöt haza, aztán M., aztán én. Zorka szerencsére nem okádta tele a lakást, és én is kivittem minden ruhadarabot legalább a fürdőszobáig.
A cicacsajért mindenki odavan - milyen kedves! milyen szép! milyen helyes! dejó neked! felkiálltásoktól zengett a budai éjszaka. Az én mellem meg dagad a büszkeségtől.
A kártyában csúfos vereséget szenvedtem.

Bocsánat, kicsit zűrös vagyok.
A hétvégén egy fedél alá költöztünk Zorkával, aki ennek örömére az este és éjjel másfélszer hányta körbe a lakást. Az ágyat természetesen kétszer is útba ejtette. A második körrel megvárta, amíg gondos Mami ágyat húz - mégiscsak úri macska, nem fog egy összeokádott ágyba hányni!
Az éjszakát két cselekvéssorral töltöttem: hangos anyázás, hangos aggódás. Alvás nem volt. Azt viszont még mindig nem értem, honann volt abban a minimál pocakban ennyi kipakolni való....

Egyébként egy tünemény, amikor épp nem hányt hangos dorombolás közepette aludt mellettem. Úgy látom, a fullkontakt híve - addig fészkelődik, amíg legalább valamilye a bőrömhöz ér. (Rossz esetben a farkincája vége az orromhoz - tuti tüsszögőgörcs)
Reggel már ordíott a kajáért, de keveset kapott, amíg otthon voltam nem hányta ki - talán csak a délutáni autózás húzódott a gyomrára.

Aztán felfedezőút - beszartam a röhögéstől, amikor M. egyik hajgumiával barátkozott, minden 10 másodpreben megijedve saját merészségén. Előre-hátra ugrált fél órát, mire le merte halászni a polcról és amikor leesett majdnem a plafonig ugrott rémületében.


Vicces dolog egy kismacska.

Hát, most nem tudom, hogy írjam, hogy ne legyen nyálas, de M. egy igaz, ríl tündér.
Felajánlotta, hogy költözzünk hozzá Zorkával, amíg LucaSzéke, akit korábban Gyöngyszemnek hívtak elkészül.
Elmorzsolok egy könnycseppet a szemem sarkában és összepakolok.
Köszönjük.

Jóreggelt.
Welcome Hulláék!

Voltam Zorkánál tegnap. Haza akarom vinni a macskámat! Csak még nincs kész a "haza". Egy terrornő a lelkem, továbbra is minden kajánál zenés műsort rendez - tegnap képes volt tíz percig folyamatosan óbégatni, mint valami minisziréna:) Nem sikerült rájönnöm, minek csinálja a fesztet, talán, hogy ne felejtsék ki az osztásból...
Ha megkapta a kaját, a legmodernebb porszívót megszégyenítő sebességgel tünteti el az utolsó morzsáig, aztán, mint akit puskából lőttek ki, indul a többiek tányérjához. Simán elzavarja a nagyokat a kajájuk mellől, egyedül Marci macska adagját tartja tiszteletben - ő a legöregebb macs, 14 éves, és minden teketória nélkül lepofozza bármelyik vetélytársat.

A kis nyomi már nem sántít az első lábára (azt szerelte össze Rémhelyes Dokibácsi), viszont sántít a hátsóra ( azt még nem szerelte össze senki). Persze ez sem akadályozza meg az esztelen rohangálásban.

Most meg épp okítanának minket, hogyan kell használni a benti telefonokat (nem röhög!), ha bárki venné a fáradtságot, és odamenne meghallgatni.
Végre péntek van.

Tessék gyerekek, kaptok ma gyönyörködni valót.
Azt még e helyütt nem vallottam be, hogy kamaszságom teljében hat hónapot töltöttem Asztráliában. Rühelltem az egészet, de ez most nem érdekes. Meg akartam mutatni azt a dolgot, amiért hajlandó lennék visszamenni.
Az pedig ez a hatalmas, vörös óriás:





William Gosse térképész 1873-ban fedezte fel és Ausztrália miniszterelnökérrõl, Sir Henry Ayersről, Ayers-sziklának nevezte el. Ám azt nem tudta, hogy a sziklának az őslakók már adtak nevet: Uluru. Ez nekem sokkal jobban tetszik. (Egyébként is nagyon jó neveik vannak az aboriginal-oknak.)
Amikor a nap hajnali sugarai szétfutnak az égen, az Uluru fényleni kezd. Az óriási monolit feketéből sötét mályvaszínűvé változik, s körvonalai fokozatosan egyre élesebbek lesznek. Amikor a nap első sugarai rásütnek, a kövön a vörös és rózsaszín különféle árnyalatainak pazar orgiája tör ki, a színek elképesztő sebességgel kergetik egymást a felszínén. A színek változása egész nap folytatódik, estére az egész színképet végigjárják az aranyos és rózsásvöröstől a karmazsinvörösig és a mély bíborig.

Na, ezt a darab követ szeretném megsimogatni egyszer...

Bizonyítottan zseni vagyok.
Ismét kösznjük a közreműködést M.-nek.

Állítólag fent van az új csempe. (Mindig csempRét írok a csempe helyett. Vajon miért...?)
Tegnap tökjó csajbulit tartottunk M.-nél, kártya után lehetett maradni beszélgetni, nem zavart haza mindenkit, ahogy általában teszi. Hogy miről folyt az eszmecsere, az már csak rémlik, mert persze irdatlanul szétcsaptam magam. Bizonyosan szóba került Petra elvtársnő legújabb pasiügye, meg az én facérságom, meg a hamarost a társaságba érkező baba, meg ilyenek. Rém szociálisak vagyunk.
A szétcsapatásnak is a meglett az eredménye: én végigfuldokoltam az éjszakát. M. szerint ilyenkor a cigi jót tesz. Mingyár megyek, kipróbálom.

És, megpróbálok beszerezni egy tagboard-ot, hogy végre kommunikálhassak azon kedves olvasókkal is, akik lusták emilt írni.
El fog tartani egy darabig, irdatlan lámer vagyok, de rajta vagyok az ügyön.

Végre kurvajót röhögtem.
Tényleg siralmas volt.

Na baszki ezt is megértük.
Én írok cikket a flörtölésről.
Leszakad a lépem a röhögéstől és leég a pofámról a bőr a szégyentől.
Valaki dobjon meg egy ásóval és mutasson egy porhanyós darab földet, hogy eláshassam magam, plíz.

A hét kérdése (és tessék figyelni, rég volt ehhez hasonló probléma napirenden!): Jófiú vagy Rosszfiú?
Persze a kérdés nem ilyen egyszerű, de minek bonyolítani a dolgokat...
Higgadt válasz: Jófiú. Kedves, aranyos, előzékeny, okos.
A zsigeri válasz: Rosszfiú. Dilis, kicsit önző, kiszámíthatatlan.
Hjaj, de nehéz ez az élet...
M. szerint egyszer s mindenkorra le kell számolni a faszkalapokkal (ő mondta), de persze ő könnyen beszél a Pasijával az oldalán. Én reménykedem, hogy Rosszfiú nem is annyira rossz, vagy legalább jólirányzott beszólásokkal, nemtelefonálásokkal, lemondott ebédekkel, és asztaltól való hirtlen távozásokkal alakítható.
Rosszfiú bizonyos források szerint nem is rossz, csak nehezen koordinál. Hö. Ezt már ismerjük. Rosszfiút nem ismerjük, mindenesetre fejlődőképes.
Jófiút sem ismerjük, ígéretes is lehet, de nagyon be van csukva és nem tudom van-e már energiám feszegetni valakit. Bár nekem egy kapcsolatban (is) kell a szellemi kihívás, alapból nehéz sokáig fenntartani az érdeklődésemet, egy uncsi pasi mellett pedig igazi terroristává válok.
Persze, ki nem, ha érzi, hogy mindent lehet?


Amúgy tegnap voltam a galérián, kész a lépcső, ami inkább létra. Hugi is megnézte, első kérdése az volt: ugye itt lesz korlát? Magam is elgondolkoztam a dolog beesési szöge, és a járhatóság közötti összefüggés létfontosságú mivoltán. Aztán már láttam magam hullarészegen, ahogy megpróbálok felbotorkálni rajt'. Jó mulatság lesz. Kettőt előre, egyet hátra. Láttam Zorkát, amint néz rám: Mami, hülye vagy???
A csempe leverve, Szakmuki nem kevébbé. Azt hiszem, most telt be nála a bizonyos pohár. Ez van, kellett neki elb**ni a csempémet. Gonosz Naiv.


Na, megyek dolgozni. Lehet, hogy beiratkozom egy galamblövő tanfolyamra... A befektetett energia - létrehozott szellemi termék arány nagyjából ugyan az. Ezt még átgondolom.