naivdiva

Egy újabb semmitnemcsinálós, alibisajttájos nap után hazavánszorgok. Pontosabban előbb összefutok édes szüléimmel, hogy benevezzek a "még egy papírt el kell vinni a Bankba" verseny következő fordulójára.
Ma komolyan elgondolkoztam azon, hogy mekkora irattára lehet Banknak, mert, ha holnap nem a századik elengedhetetlenül és feltétlenül szükséges mittoménmilyen másodpéldányt szállítom be hozzájuk, akkor az elsőt. Vagy lehet, hogy az egész csak a szívatásra megy, el se rakják, csak ezzel szórakozatnak? Nemtom eldönteni.
Remélem a lakás egyben van és egyik macska sem esett ki az ablakon.
Hazamegyek, megnézem a meccset (hajrá Hollnadia!) nézek valami filmet és tunyulok. Lábáztatásra és masszázsra vágyom. Masszázs esélytelen. Talán az egyik macska végigsétál a hátamon, ha szépen megkérem.... Esetleg beígérhetnék nekik egy libamáj-vacsit. Bár sajna egyik se az a megvesztegethető fajta... Na viszlát!

Kissé nyűgös volt az első este és éjszaka M.-nél.
A macskák (az egyszerűség kedvéért Kicsi és Nagy) szentül meg vannak győződve róla, hogy én tüntettem el a Mamit, ráadásul a Kicsi rosszul viseli a költözést és igazi gennyládaként viselkedik a Naggyal (szerintem azt gondolja, hogy ő tehet a hurcolkodásról).
Ígyaztán egész este nem álltak szóba velem (nemúgy mint a jelen lévő LB-vel és Évivel, az ő ölükbe kétpercenként kéredzkedtek föl)), éjszaka pedig komoly meccs-sorozat folyt, aminek én vetettem véget kb hajnali 4-kor egy párnával. Komoly sérülést nem szenvedett senki.
Nagyban még az éjjel felmerült a lehetőség, hogy talán mégsem én fosztottam meg őket Mamitól valami gonosz varázslattal és nagy kegyesen befeküdt mellém az ágyba.
Reggel irtózatos ordítással nyitottak "éhenhalunk, ha nem adsz rögtön enni" stílusban. Aztán együtt kávéztunk, Kicsi pedig izomból napozott. Kiült az ablakpárkányba és előrenyújtott fejjel, lehunyt szemmel napfürdőzöztt :)))

Elkészültek a meglepetés szülinapi bulit dokumentáló fotók. Persze teljes kreténség leírni milyenek, de mégis. Szívmelengető érzés a saját fejemet nézni, ahogy száj elé kapott kézzel döbbenek lefele és lepődök megfele, és a barátaim fején szétterülő vigyort tanulmányozni, amit döbbenetem váltott ki belőlük.
Persze van néhány igazán zorkó kép, például A.–ról, aki hajnali egy körül matt részegen vagabundnak öltözött, és felhajtott nyakú farmerjakóban és egy ellopott férfi napszemcsóban lógatja a cigit a szájából.
És sajnos van egy kép BérHercegről is, aki nem csak jó pasi, de még fotogén is, és a fotón is kurva jól néz ki. Megtehette volna azt a szívességet, hogy legalább a kép erejéig átvedlik valami undorító, beesett homlokú lúzerré.
De ez már mindegy. Nem szomorkodunk a veszett fejsze nyele után. Vagy mi. Jó buli volt, na.

Nem vagyok túl termelékeny az utóbbi napokban, de egyrészt a fejem helyén egy takonnyal telt dunsztos üveg van az allergiaszezon miatt, másrészt a melóhelyen teljes parában leledzünk.
Mert ugye arról volt szó, hogy mielőtt felállna az új banda, mindekivel megbeszélik (ŐK!), hogy igényt tartanak-é a munkájára, és ha igen, milyen minőségben számítanak rá a továbbiakban.
Ehhez képest, bár elkezdődött a raportozás, és a kollégák szépen libasorban átvándorolnak a "másik ház"-ba, ahelyett, hogy megkönnyebbült sóhajjal térnének vissza, teljes rémület ül az arcokon.
Mert ugyan áthívják őket (mert engem még nem hívtak), de nem mondanak semmit. Se azt, hogy kösz nem, se azt, hogy velkám tu dö tím. És ez bizony ótvar nagy szemétség, és azt gondolom, hogy, ha valaki itt dolgozik két-három-négy éve, akkor a minimum, ami kijár az emebri bánásmód, és felháborító szerintem, hogy ehelyett teljesen hülyére vesznek mindenkit, és hagynak húszonvalahány embert főni a levében.
Főleg, mert van olyan, aki egy-két gyereket tart el, vagy súlyos adósságai vannak (mint pl. nekem) vagy mittomén.
Na. Rohadna meg az összes multi.
Engem persze nem fognak kirúgni, de parázok attól, hogy valami szennylapot kell majd írni, és akkor aztán nem maradhatok, mert nem teszem tönkre a jóhírem, vagy olyan munkakörrel kínálnak meg, amire csak nemet mondhatok (pl. áttesznek a bűnügyi rovatba).
Ennyit erről.
M.-ék pedig ma délután lelépnek, nekem meg lesz egy kéjlakom két hétre, és aztán már csak pár hét és végleg elköltözöm otthonról. És A. bevállalta a macskát az átmeneti időszakra. Hehehe

Ma Bonoval és Frankievel, meg az Under my skin-nel ébredtem. :))

És ma dolgozni fogok. Pedig semmi kedvem. Erre mondja Anya, hogy akkor kedv nélkül. Hehe.
Tegnap megnéztem leendő lánykámat. Gyönyörű, és rossz, mint a bűn. M. csinált róla pár képet, ha a szokásos tempóban tölti gépre, néhány hónap múlva már lesz is használható fotó:)
Ja! És tévedtem, mert nem sárga a szeme hanem zöld. De ettől még szebb. M.-ék pedig holnap elutaznak a messzi New Yorkba (szemét banda) és én addig beköltözöm M.-hez a macskákkal együtt. Úgyhogy ahelyett, hogy a saját bébimet babusgatnám, a két fogadott cicával leszek két hétig. Hülye vagyok én?
Félreértés ne essék, őket is imádom. Csak már gyűrögetném a sajátomat.

Ma ügyet intéztem. Szereztem magamnak új személyit, meg felmondtam egy lakossági folyószámlát (oly szép szóösszetétel). Erre úgy ráment a délelőttöm (kb. 2-ig).
Mert. Az nem úgy van, hogy az ember lánya ellátogat a lakhelye szerint illetékes okmányirodába (ezesetben önkormányzatba), oszt csinálnak neki okmányt. Azok ott rém elfoglalt emberek, nem lehet csak úgy, 11-kor jelentkezni, hogy csókolom, szeretnék új személyit, mert a régi pillanatokon belül lejár. Aki így megy oda, annak jól megmondják, hogy tessék visszajönni hétfőn, ma már nem tudjuk fogadni.
Mert persze, aki igazolványt csináltat, az időmilliomos, és nyilván a házi orákuluma javaslatára választja a péntek délelőtött ügyintézésre. Logikus.
Úgyhogy szépen átvillamosoztam a nem túl távol eső másik kerület önkormányzatába, ahol csodák csodája, konkrétan öt perc alatt elintéztem a dolgot. A bank gyorsabban ment, de előtte muszáj volt erőt gyűjtenem egy tejeskávé mellett. Ja. És persze LB végigcsinálta velem az egész herce-hurcát.


Aztán voltam A.-val, meg a mamájával turkálóban, vettem szép ruhát olcsóért, ettünk sütit cukiban, aztán A., LB meg én elmentünk moziba, és végül este megünnepeltük, hogy LB papírilag is okos lett.
Sajnos befutott A. egy barátnője, akiért nem vagyok oda, és nyomta egész este, a "dejófej, detájékozott, devagány, demegközelíthetetlen, deismert, dekemény csaj vagyok" műsort és ettől kissé felfordult a gyomrom.
Utálom ezt, és igyekszem magam távol tartani a város "krémjétől". Mert ez az a kaszt, ahol az számít, hogy ki kit ismer, ki kivel hányt/hált már együtt, illetve hány olyan barátja van, akinek ezt el is mesélheti, és közben hipper okos, és művtöri-esztétika-parapszichológia-filozófia-tibet szakos, aki eccerűűen immádja a rézandrást, és nem bíírja a kommersz pórnépet. És én ezt nem szeretem. Mert, ha valaki sznob, akkor legalább vállalja fel és ne rejtőzzön a kultúrsznobság kikezdhetetlennek tűnő álcája mögé.
És mifaszért az a fontos, hogy hány fő/négyzetméter embert ismer adott szórakozóhelyen, ha annak a 80 százaléka közismert elmebeteg, pszichopata, puncivadász, alkoholosita.
És tuti, hogy ha egyszer ezek az arcok megfosztatnának a kis világuktól, ahol el lehet játszani ezt a drámát minden áldott este, és mondjuk egyszerűen beszélgetniük kéne valamiről, ami nem a legutolsó feketedobozos koreai művészfilm, vinnyogva könyörögnének az életükért.

Na. Mindegy. Felhúztam magam. Ezen, meg azon, hogy LB barátai képtelenek voltak odatolni a seggüket egy koccintás erejéig, és ettől neki tök szar kedve volt. Innen is üzenem, hogy essen cserép a fejükre a nevük napján.

Tagnap este lányos anya lettem. Emlékszik még mindenki a kis fekete ördögfiókára? Nos az ő kishuga valahogy ottmaradt. Nem tom konkrétan mi történt, mert M. felhívott kb. 7-kor, belehadarta a telefonba, hogy szürke és kislány ugyanabból az alomból. Viszed? Vagy valami ilyesmit, én meg persze rávágtam, hogy igen.
Tehát. A hölgyemény grafitszürke, sárga szemekkel, gyönyörűséges, és még mindig nem tudom, hova fogom tenni a következő másfél hónapra, amíg Gyöngyszem beköltözhetővé vál.
De ez most kislány, és bevallom (bár M. meg fog kövezni érte), hogy amióta macskát szertnék egy ilyen szürke szépségre fáj a fogam.


És ma elmegyek szem. ig.-t csináltatni, mert a jövő héten lejár. Szerencsére LB velem jön, különben agyvérzést kapnék a sorbanüléstől.

A 2004-es nyári szezon baromságának beharangozóján voltam az imént.
Sok okos ember (később felsorolandó) alapítványt hozott létre azért, hogy a fogyatékkal élőket ezentúl segítséggel élőknek hívja a (z amúgy hiperérzékeny) magyar társadalom. Ennyi. Nem pénzt akarnak gyűjteni a siketek/gyengén látók/kerekes székesek stb. segítésére, hanem "társadalmi szemléletet akarnak formálni".
Ki a jó büdös franc fog ezzel foglalkozni? És ha már összegyűjtenek a kampányhoz ennyi "arcot":
Erős Antónia, Jakupcsek, Pataki Ági, Kováts Adél, Simon András
akkor miért nem lehet legalább valami értelmeset kitalálni? Gyűjtsenek lóvét a siket gyerekek táboroztatására, vagy mittomén.
De nem értem miért kell nyelvészeti kérdést csinálni valamiből, ami nem az. Kit érdekel, hogyan nevezik őket, amíg a legalapvetőbb segítséget nem kapják meg a társadalomtól?
Gyomorforgatóan álszentnek és képmutatónak tartom ezt a kampányt, még akkor is, ha tudjuk, hogy Erős Antónia cukorbeteg, és Kováts Adél kislánya is valami kórral küzd.
Mert nem az a cél, hogy elvi szinten vitatkozzunk baromságokon. A cél, az hogy (ahogy e fórumon már írtam) valahogy nagyobb elfogadásra tanítsuk a magyar társadalmat, bárki és mindenki felé. Az pedig nem ott kezdődik, hogy megmondjuk neki, hogy ezentúl nem szabad fogyatékosnak hívni a szegény nyomorékokat.

Voltunk tegnap rácban. Öööööööö. Szar volt. Sok ember, (szerencsére) kevés ismerős.
A.-val érkeztünk és kb a 15. percben mehetnékem volt. De inkább leültünk a Tabánban, ittunk sört, én tekertem egyet és utána mentünk haza.
Így múlik el a világ dicsősége.

És meglátogattam Gyöngyszemet és ujjongva hallelújáztam, mert végre jut fény minden zugába, és van egy majd' 20 négyzetméteres helysége, és egészen úgy néz ki, mint egy leendő lakás.

Kitört a forradalom. Most, hogy többek távoznak, többek meg nem tudják mit fognak csinálni, szépen egymás torkának esik a sok hülye, akik eddig visszafogták magukat a "mégiscsak egy légtérben dolgozunk" elv alapján.
Irtó jól szórakozom, épphogy nem kurvaanyáznak. Én már réges-rég túl vagyok ezen. Úgy kb egy éve eldöntöttem, hogy nem kapok gyomorfekélyt három hülye miatt, felőlem azt csinálnak, amit akarnak.
Ja. És az osszuk el jól a munkát mozgalom is reneszánszát éli. Épp az egészségügyi miniszterrel (ismertebb nevén Mr. Bean) fogok telefonice interjút csinálni. Hogy miért? Mert nem az én terültem, és a szakkolléga itt ül kettővel mögöttem. Azért.

Nos. Beszéltem Szakmukival. Pihen. Úgy két napot. Mondtam, pihenjen. Jobb, ha most két napot heverész otthon, mint, ha innentől kezdve minden héten egyszer bedurranna a térde, és a hat hasznos napból kettőt lábadozna.
Esetleg el kéne kobozni a létráját....


A szerkesztőség úgy néz ki, mintha bombatalálat érte volna, ugyanis költözünk és ma mindenkibe egyszerre hasított bele a felismerés, hogy lassan csomagolni kéne. Úgyhogy dobozolunk. Találtam 2002-es 2003-as jelentéseket az oktatás helyzetéről, meg a droghelyzetről, meg a kisebbségi jogok helyzetéről. Ha lelkes lennék elolvasnám őket, és jól szórakoznék. De nem vagyok lelkes és kidobtam őket.


Ja. És persze a nap hírét a végére hagytam:
LB leállamvizsgázott! Az egyes tételt húzta. Magamban jót röhögtem, mert tök fölöslegesen tanulta meg a többi ötvenvalamennyit. De ezt nem közöltem vele, remélem, mire oda kerül, hogy ezt elolvassa, ő is röhögni fog.

Visszatérnék az agár-műnyúl hasonlathoz Gyöngyszem ügyben. Tulajdonképp egy ótvarnagy önző szemét vagyok.
Ugyanis tegnap Szakmuki leesett a létráról, és azóta nem hallotuk hírét. Pontosabban még átment a nagyanyámékhoz (akik három lakással arréb laknak, ha ezt eddig nem említettem volna) és odaadta a kulcsot. Megjegyzés nélkül.
Mert ugye mondhatta vola, hogy:
- elegem van ebből a kurva lakásból, újítsa föl akinek két anyja van
vagy:
- úgy tűnik keresztirányú térdszalag-szakadásom van, amíg meggyógyulok itt hagynám a kulcsot
vagy:
- elszaladok ide az orvoshoz vigyáznának a kulcsra addig?
De nem mondott semmit, és nem hívott fel sem egnem, sem apát. Ez mindenesetre kisssé furcsa.
Persze aggódom Szakmuki hogylétéért, de még jobban aggódom, hogy Gyöngyszem nem kerül használható állapotba a következő ötven évben. Akkor meg má minek költözzek?

Jaj úgy tudok röhögni magamon!
Belinkeltem Barburut, akit ugyan személyesen nem ismerek, de jól szórakozom az irományain.
Persze mikor gépelném bolg-nak a blogot, ha nem amikor teszem barb-ot kifele? De már helyrehoztam a rendszerhibát.
Mégis számítógépes tanfolyásra kéne járnom?

Számítógépes szintfelmérésen vettem részt a Cégnél.
Tekintsünk el attól, hogy ezért hajnali hétkor keltem.
Tekintsünk el attól is, hogy miafranc alapján mérnek engem kompjúterice, ha eccer soha senki nem tanított itt nekem semmit.
Amikor két évvel ezelőtt idejöttem dolgozni, szépen egyedül kitanulmányoztam a szerkesztőprogram minden csínját-bínját, és lőn: ma már istenien tudok cikkeket írni, sőt továbbítani a kész művet az illetékes könyvtárakba.
De miafaszér kell nekem BIZONYÍTANI, hogy tudok bánni az internettel?
Csak a miheztartás kedvéért, feladat: nyissa meg a mittoménmi pont hu weboldalt, keressen benne ennek-meg-ennek a keresési feltételnek megfelelő akármit, a találatot mentse word dokumentumba, küldje el erre-meg-erre az ímélcímre!
Baszki.
Nem értem mire jó ez az egész, azt leszámítva, hogy lehet paráztatni a kollégákat (aki nem üti a szintet, megy tanfolyamra, aki ott nem vizsgázik le, az pedig páros lábbal lészen kirúgva).
Ha jól veszem észre, mi, kis számítógépes analfabéták egész szépen összegründoljuk ezt a rohadt lapot napról napra. Megjelenik. És ha gáz van, az azért van mert ez a kurva rendszer folyamatosan az összeomlás szélén tántorog, és túlterhetődik attól is, ha háromnál többen adunk egyszerre nyomtatási parancsot. Nem azért, mert nem tudok egy word fájlt csatolni egy ímélhez.
Jóreggelt.

Éééééééééééés akkor a nap éles kunkorral boldog véget ér.
Nyertem az eszmei csatában és D. megoldás lép érvénybe, megjelenik Faszi nyilatkozota, kép nélkül, a többi megszólalótól elkülönülten.
És most kaptam tájékoztatást, miszerint Gyöngyszem egy fallal kevesebbet mondhat magáénak. Erre várok, mióta megvettük, és a lepukkant romhalmaz helyére álmodtam leendő lakásom, mert mostantól látszani fog legalább nagyjából, hogy milyen terek vannak a pecóban. Ha ez így érthető.
De persze szerdáig nem tudom megnézni, mert holnap hajnaltól késő esélig itt fogok gályázni, de hú kerz. Az a fal visszaépülni már nem fog.

Ezennel megalapítom az Álljunk seggel a munkához! szervezetet. Elsőként felveszem a képszerkesztőnket és a főszerkesztőnket.
Feladat:
Adott egy faszi, aki tök durván nyilatkozik, nagyjából jogosan beanyáz az egyik minisztériumnak, mely megváltónak képzeli magát az utóbbi időben.
De. Faszi nem járul hozzá a képe közléséhez. De. Az anyag, amihez nyilatkozott, úgy kéne, hogy megjelenjen, hogy ott a faszi képe, mert a többi nyilatkozó képe is ott lesz.
Mi a megoldás?
A. Akarata ellenére megjelenik a faszi képe - rossz esetben sajtóper
B. Nem jelenik meg a faszi képe, helyén egy szöveg jelenik meg, mely szerint Faszi nem járult hozzá bájos arca közléséhez - esztétikailag csúnya, de etikus
C. Faszi nyilatkozatát kihagyjuk az anyagból - teljesen értelmetlen megoldás, csorbítja a hallgatassék meg a másik fél elvét, és elveszi az anyag élét.

Megoldás: C. Így a képszerkesztőnek nem kell faszi után rohangálnia, hogy adjon mégis képet, sőt tulajdonképp senkinek nem kell foglalkoznia az egésszel, nyomunk egy kijelölés-törlés gombot és csá.

A faszkivan a munkahelyemmel.

Felháborítónak tartom kedves barátném, M. hozzáállását a cica-kérdéshez. Ne üzengessünk, ne üzengessünk, mert ez egy komoly és feleősségteljes döntés, amit nem lehet meghozni under pressure! Fiú, avagy leány? Ez itt a kérdés. Még csócsálagatom....

És közben sorra hívogatom különböző egészségügyi intézmények addiktológiai osztályát, mert kábszer-ellenes világnap meg hét van. És ilyenkor mindig rém álszentenek érzem magam, mert ülök ezeken a fejtágító sajttájokon és bőszen kérdezek a kábítószer-használat alakulásáról meg hátrányairól és közben én is csak egy lecsúszott, megtévejedett gandzsás vagyok.

De hozzá kell tennem, hogy ezek a kábszerellenes főorvosok (még a Csernus is) rém szórakoztatóak, ugyanis egyik sem komplett, és az első perc és kérdés után elszállnak valami éteri magasságba, hogy onnan alátekintve oldják meg az emberiséget fenyegető újabb rémség, a haluzgatás világának egetrengető problémáját.

Ma reggel majdnem elhoztam egy villámhárító-farkú kis fekete ördögöt M.-ék szomszédjától, de a sok pici között egy kislány sem akadt, én pedig egy macskalányt szeretnék elsőre.
M. szerint tökmindegy, sőt, jól jön egy pasi a háznál.
De én akkor is kislányt szeretnék, meg nincs is egyelőre hova rakni egy cicagyereket, max. A.-ékhoz tehetném csomagmegőrzőbe, mert nekik már van öt (!), olyan mindegy, hogy egyel több, vagy kevesebb.
A buli egyébként nem volt rossz, jól betéptünk, dumáltunk, Belgát ordíttatunk és ordítottunk, megtutujgattam M. cicáit, akiket nem láttam, mióta kiköltöztek a városból, nagyot aludtam a friss vidéki levegőn, és istenit kávéztunk reggel a tornácukon.
Most pedig nekiülök és dolgozom egy kicsit, mert, ha nem írom meg ezt a rohadt interjút most, egész héten nem érem utól magam.

Megint jól bevásároltam: ezúttal sikerült vennem egy körömlakkot, ami két és fél órával az aplikálás után konkrtétan leázott a körmömről fürdés közben.
Úúúúgy utálom ezt. Jól be kéne perelni őket...

Házitündér-szorgos csajszi vagyok máma. Rám jött a rendrakási roham és az elsőtől az utolsóig rendbe raktam a ház rám eső 16 négyzetméterét.
Csak a miheztartás végett: ez iszonyatosan nagy munka ám, mert ilyen késztetésem kábé félévente egyszer van. Most is találtam néhány karácsonyi díszcsomagolást...
A rendrakás közben pedig rájöttem, hogy nem ártana egy frissítés gombot nyomni a ruhatáramra, mert akárhogy nézem Hugi készleteiből gazdálkodom úgy ötven százalékban. És nem fordítva, ahogy mindig gondolom. De sajna a frissítés elmarad, mert most lakást frissítek. Úgyhogy lesz egy csilli-villi pecóm, én meg topis maradok. Hehehehe. A fontossági sorrend ugye...
Este pedig elmegyek M.-ékhez buliba (nem bilibe), hamár a tegnap este így félresikeredett.

Murphy-szerű estét töltöttem ma el, rendíthetetlen nyugalommal és derűlátással, amiben nyilván szerepet játszott az M.-nél vételezett tudatmódosító is.
Szóval. A terv az volt, hogy:
- találkozom Ficsúrral, aki egy kedves, ámde megbízhatatlan sármőr, aki munkakapcsolatból vedlett át az idők folyamán haverrá, majd
- találkozom A.-val, elmegyünk a rácba, ahol csatlakoz hozzánk LB és Hugi.
De.
- Ficsúr megbízhatatlan voltából kifolyólag megbízhatatlannak bizonyult és lemondta a randit, úgyhogy
- felhívatm M.-et, aki kevés, a munkaidő hosszát firtató hiszti után (ami péntek délután általában rájön) meginvitált a lakására, ahol eltöltöttem kábé két órát, mialatt
- telefonált A. mamája, hogy A. csúnya hányásban szenved, olyannyira, hogy még a telefonját is lerókázta, így őt érte a megtiszteltetés, hogy felhívhat és közölheti, hogy A. nem vesz részt a ma esti programban, ígyhát
- megnéztem M.-nél (aki időközben Pasival Pasi öccséhez távozott látogatóba) a bolgár-dán meccset (fel vagyok háborodva a bíró elfogultságán, pedig a dánoknak drukkoltam), majd
- összeszedettem magam LB-vel és elindultunk a rácba, ám ekkor az Úristen úgy döntött, megkapom a büntit a múlt heti beszólásért (aki nem emlékszik olvasson utána) és elkezdett esni, úgyhogy
- elindultunk moziba, de LB valószínüleg egy délelőtti előadást vélt este tízesnek, tehát annyira nem kaptunk jegyet,így
- bántunkban bementünk egy mekibe (fujj fujj), ahol összefutottunk néhány haverral, bár mindent elkövettünk a találka elkerülése végett. Pont.
Ráadásul még csak anyagilag sem jártam jobban, mintha végigmulattam volna az éccakát, mert a hamburger-zabálás előtt bementünk egy könyvesboltba, ahol én mindig elcsábulok, és meg is vettem az Askenázi fivérek-et (1-2. kötet, ára: háromezervalahábnyszáz). Remélem ez legalább nem bizonyul olyan súlyos mellényúlásnak, mint a múltkori Susan Sontag, ami nagyjából olvashatatlan.
Mindazonáltal a kedvem töretlen, és további jóéjszakát/reggelt/napot kívánok mindenkinek.

Feltenném a kérdést, hogy a hüjeség és az agresszivitás szükségszerűen együtt jár-é?
Most voltam egy sajttájon, ahol megjelent a tisztelt hírtévé és mintegy húsz percen keresztül kérdezett baromságokat. Ezzel nem csak jól kicseszett a kollégákkal - mivel addig mi nem tudtunk kérdezni, ellenben a kérdezett hiperideg lett - hanem minden, a területen kicsit is jártas hallgató előtt lejáratta magát. Ugyanis annyira nyilvánavalóan fogalma nem volt a csajnak, hogy miről kérdez, hogy a népszabis kollégával dőltünk a röhögéstől.
Én tudom, hogy nem lehet minden orgánumnál minden területre kiképzett szakújságírógárda, de könyörgöm. Ha már eljön, mi a fenéért nem tudja legalább az adott téma elmúlt két napi sajtóját átnyálazni? Főleg, ha olyan arrogáns és bunkó módon kérdez, mint jeles kollegina.
Ráadásul, ha valaki egy egész terület minden kis nüansznyi hüjeségére egyszerre akar rákérdezni, annak van egy sokkal-de-sokkal jobb módja, amivel nem basszuk el a másik idejét, és azt pediglen úgy hívják: interjú. Lehet jelentkezni rá a sajtóosztályokon.

Egyébként meg az a határozott érzésem támadt a visszafelé úton, hogy akár az egész városra kitehetnénk a táblát, hogy UNDER RECONSRTUCTION. Kapásból: felújítják a lakásomat, a szerkesztőséget és a pirosmetrót. Ahova nézek vezetékek, csövek, por és szakmukik.

Tessék, századik post:

Drukkoljon mindenki Huginak, aki e percekben szigorlatoz!
Istenem de szamaritánus vagyok...

Jesszus. Annyit bambultam a monitort, hogy zsizsiket látok, ha nem azt nézem. (Mármint a monitort)
Időről időre belekattanok a blogolvasásba és csak szörfözök egyik magánéletről a másikra.
Cigizni se voltam kint vagy egy órája. Most bepótolom.

És a következő lesz a századik postom, de csakazértse töltöm meg értelmes tartalommal. Tulajdonképp lehetett volna ez a századik post.

Térdig lóg a nyelvem, rengeteg sokat dolgoztam máma. Végre.
Szeretem ezeket a jó hajtós napokat, ilyenkor elhussan az értékelhetetlenmunkaerő rémálom, és megnyugszom, hogy tulajdonképpen pótolhatatlan vagyok. Csináltam vidám hangvételű interjút a szakminisztériumom szakminiszterével, akivel kellemesen elheherésztünk két kérdés között, meg írtam szép nagy cikket, meg sok hírt.
Hulla fáradt vagyok, de ez nem számít. Amíg csak a munka van, addig jó, mégiscsak A.-nak van igaza, és le kell foglalnom az agyamat, addig sem rágódom baromságokon.
LB pedig "a jelölt témaválasztása szakmailag érdekes és aktuális" kezdetű értékelést kapott a szakdogájára és csupa ilyen szavak vannak benne, hogy dícséretes, meg színvonalas, meg alapos, meg elkötelezettség. És már csak hatot kell aludni, amíg leállamvizsgázik és abbahagyja a rémálmodást meg a nemmegyek, tanulok-ot. Hajrá! Hajrá! Hajrá LB!
Én meg most kezdek parázni a szakdoga miatt, ami ugyan egy év messzeségből rémisztget egyelőre, de ahogy ismerem magam, jövő áprilisnál előbb a kisujjam sem fogom mozdítani az ügyben. Akkor viszont majd verem a fejem a falba, hogy nem kezdtem előbb.
És holnap, ha minden igaz, Hugi leszigorlatozik, és elmegyünk végre a rácba.

És megérkezett a konyhacsempe. Jelzendő, hogy Gyöngyszem rekonsrtukciója folyamatban van, nem halasztódott el vagy ilyesmi, csak nem történik semmi frenetikus. Majd a falverésről beszámolok.

Eredményhirdetés

Hugi persze egy rohadt nagy mázlista. Egy tételt tudott és azt ki is húzta. Négyest kapott. Hehehehe. Úgylátszik valami családi őranygal vigyázza a vizsgáinkat.

A nővérem dilpomavédésének végeredményéről még nem tudok beszámolni, de nem lehet rossz, mindenki nagyon meg volt vele elégedve, a konzulensét leszámítva, aki mindnet elkövetett, hogy megóvja a diplomától. Az meg nem számít, mert egy szemét.

Hatkor keltem, tőlem szokatlan módon, és ez nem tesz jót a szervezetemnek. A nővérem védte a diplomáját, nyilvánosan, úgyhogy ott virítottunk a második sorban családilag. A nővérem iparművész lesz perceken belül, ebből következően nem egy verbális típus - konkrétan én írtam helyette szakdogát, mert képtelen volt szavakba önteni a fejében kószáló gondolatokat.
Szóval. A tesóm állt tíz tanár előtt, mutogatta az egyébként gyönyörű textilt, amit csinált és őőőőőőőő-zött, hogy Megyó sem jobban. Aztán belelendült, és mire a kérdések következtek, olyan élesen vágott vissza, hogy azt hittem leesek a székről. Dehát náluk ezt lehet, minden tanára "művész", így elnézik a diákoknak is a művészi allűröket.
Aztán átgaloppoztam Hugi iskolájába, mert nála volt a telóm, és, ha már ott voltam, izgultam egy kicsit vele is, mert gazdaság töri vizsgára várakozott a szentem és persze nem tanult egy szót se. Csak azt nem értem, hogy, ha tudja, hogy nem tud semmit, minek paráztatja magát.
És most lefordulok a székről. Miért nincs egy ágy ebben a rohadt épületben a megfáradt újságírók kisegítésére?

Az undorító amerikai pöffeszkedésről


Ma az amerikai nagykövetségre voltam hivatalos, mert péntektől digit ujjlenyomatot is vesznek a vízumhoz, és ezt persze a nyilvánosság elé kellett tárni a.s.a.p.
Csupán 50 percet várattak minket a követség előtt. Ott állt hat TV stáb és tíz újságíró a tűző napon, és elgondolkozhattunk, hogy, ha ez a szokásos eljárás azzal, akit hívnak, milyen lehet annak, aki magától jön.
A rövid várakozás után, jött a nem kevésbbé alázó motozós project. Amikor az officer közölte (miután már elöl-hátul megfémdetektorozott, és túl voltunk a táskába turkáláson meg a kutyás ellenőrzésen), hogy "emelje fel a kezét is" (semmmi legyen szíves, vagy kérem), csak a jólneveltésgem tartott vissza attól, hogy fogjam a cókmókom és sarkon forduljak. Ocsmány egy banda, annyi bizonyos. Most frankón. Ez a jó kommunikáció? Aztán persze írjunk csupa szépet és jót...
Egy tuti: nem megyek a büdös United States-be amíg ez van. Nincs az a pénz, hogy hagyjam, hogy ezek a (fél)nacionalista barmok szórakozzanak velem, csak mert nem Uncle Sam védő szárnyai alatt születtem.
És ezek tevékenykednek a világbékéért.

Ó, de persze ne aggódjon senki, mert közben fantasztik barátaim vannak, akkor is, ha ez így rém nyálas.

És persze tudom már, hogy nekem ez jutott, minden pejoratív értelem nélkül. Mert valamit irtóra elbaszhattam valamelyik előző életemben és most tanulni kell.

És amíg az nem megy, nem megy semmi. Úgyhogy most tanulok.

Amikor gyerek voltam (vagy már nem is annyira) számtalanszor fohászkodtam több türelemért. Aztán nem kaptam. Aztán kigyulladt a kis égő a fejemben: EZ tanít türelemre.

Hogy minden áldott nap minden áldott percében rohannék valahova, ami nem tudom, hogy hol van. Cél nélkül rohanni meg eszetlenség.

Úgyhogy kis célokat kell keresni, mint példul Gyöngyszem. Aztán persze néha célt tévesztek, mint példul BérHerceg esetében.

És reménykedem, hogy a sok kis célból csak összeáll a végén valami, aminek értelme is van.

Kaptam egy meghívót egy szerdai bulira, meló ügy, de tetőkerti hiperparty lesz. Kicsit elszomorított a dolog, mert persze a meghívó nekem és kedves partneremnek szól. Ami nekem ugye nincsen.
És rossz, hogy akár belibbenhetnék valami magas lovag karján is tűsarkúban a helyre, hogy mindenkiben bent akadjon a levegő, de nem libbenek, sőt el sem megyek, nem szeretek téblábolni ilyen helyeken ohne lovag.
Régen Lúd barátommal nagyon sokat jártunk ilyen bulikra, amikor még ő kezdte a szakmát. Minden pénzes céghez elmentünk jól berúgni, meg bohóckodni és istenien szórakoztunk a sok vízfejűn.
De Lúd most Helsinkiben van, ahova valami csaj miatt kérte magát, nekem pedig nincs lovag-jelöltem se, hogy kézen fogjon és elvigyen egy rongyrázós partiba.

Jó abbahgyom a nyafogást, csak mindig szíven üt, amikor ennyire nyilvánvaló hátrányaival találkozom a szingli létnek. Mert annyira pofátlan szingli nem vagyok, hogy elmenjek és ott felszedjek valami krapekot. Nem szeretem az ilyet. Nem is vagyok igazi szingli. Egy családanya vagyok család nélkül. És ez így nehéz.

Hát nem esett.
A barátaim meglepetés bulit szerveztek, teljes titokban, fullos összeesküvésben, iszonyat összmunkával és leginkább, számomra még mindig érthetetlen pofatartással. Senki nem szólta el magát, egy cinkos összepillantás nélkül kibírták másfél hétig.
Én meg majdnem elbőgtem magam, amikor megláttam az A.-ék teraszán nyomorgó mintegy húsz-huszonöt vigyorgó pofát.

Közvetítek: épp a falat verik szét a folyosó túloldalán. Komoly lelkiismeret-furdalásom támadt: szegény szomszéd néni agyvérzést fog kapni, amikor ezt nálam csinálja majd Szakmuki. Ellenben jó mulatságnak tűnik - egy fiatal csávó baszkodja a falat egy rohadt nagy kalapáccsal. Amennyire meg tudtam figyelni, azon kívül, hogy lendítgeti az eszközt, nagyobb energiát nem feccöl a dologba.

És állítólag mégse lesz zuhé meg tornádó meg jégeső se ma este. Ajánlom az Úristennek, hogy spórolja meg a kénköves mennykőit. Akkor tudunk bulizni ma, és legalább később belémvághatja őket, amiért ilyen szemtelen vagyok...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Ki volt az a baromarcú állat, aki eldöntötte, hogy akkor kell szétbaszni ezt a rohadt szerkesztőséget, amikor dolgozunk??????
Konkrétan betont bontanak légkalapáccsal a mellettünk lévő szobában. Szétrobban a fejem, arról nem is beszélve, hogy így egyáltalán nem lehet dolgozni. Akkurvaélet.

Bocsesz, tudom, hogy ez M. reszortja, de a Fidesz legújabb gazdasági elképzelései - től még az én laikus hátamon is feláll a szőr.
Miért kell elhitetni az emberekkel, hogy a magyar mezőgazdaság egy életképes valami? Ismétlem, én nem értek ehhez, de az még nekem is feltűnik, hogy kábé amióta emlékezni tudok, vödörrel hordjuk a lóvét egy feneketlen gödörbe. Nem böki a szemét ezeknek az észkombájnoknak, hogy hiába öntik a temérdek pengő forintot az agráriumba, egyre rosszabb a helyzet? És ezek a gondolattársítások! Vegyük el a burzsuj MeH-es államtitkároktól, meg a nyomorult hackerektől és adjuk oda a szűkölködő gazdáknak!
Utálom a populizmust.
Utálom ezt a beszűkült ártánykodást és utálom, hogy valahogy ez a nyálas nyikhaj banda mindig onnan akar elvonni ahol fejlődés van és oda akar adni, ahol semmi értelme.
Esetleg bevezethetnénk újra palatáblát az iskolákban. Tutira olcsóbb, mint a nyugati tőke undorító papírboltjaiban kapható spirálfüzet. Az így megspórolt összeget a szülők fordíthatnák mondjuk szénre. Az is olcsóbb, mint a gáz. Baszki.

Naivságom újabb ékes példája

Felhívott egy sajtós csaj az imént, a már emlegetett Moziünnep szervezőitől, hogy akkorugye megjelenik valami kis anyag a buli előtt nálunk és lécci lécci lécci.
1. Rühellem a levakarhatatlan sajtósokat, akik azt fogadják egyetlen kifogásnak, hogy nincs lában, nem tudok menni / nincs kezem, nem tudok gépelni. Más oka nem lehet annak, hogy nem akarok elmenni vmi eseményre / nem akarok megírni valamit.
2. Ez konkrétan jó ügy, amit szívesen szolgálok, úgyhogy megígértem, hogy megkérdezem a szerkesztőt, megpróbálom besírni őket a jövő hétre az oldalba.
Odaballagtam az Ámokolóshoz, reszkető hangon előadtam, hogy milyen jó kis progesz ez, igazán megérdemlik, ötletes kezdeményezés, hagyományteremtés, mégiscsak kultúra stb., stb. Fel se nézett a monitorról (amin épp valami teljesen kretén játékban keresett különbséget két tökegyforma kép között) és azt kérdezte: mennyit fizetnek?
Nekem miért nem ez ugrik be elsőnek?

Tegnap a hiperdurva vihar erősen megtépázta a környéket, a szívem szakadt meg a takkerban hazafelé: a Szilágyi Örzse fasor gesztenyefáit mintha valami hatalmas kéz fricskázta volna földre.
Rémisztő látvány, amikor egy faóriás (ami kábé ötésfélszer vastagabb, mint én) gyökérből kicsavarodva támasztja a megállóban a kis bodegát, mintha ő is a villamost várná, ami természetesen nem jön, mert hát rádőlt a sínre valahol egy fa.
Ennyit a természetről.
És ezúton kell elnézést kérnem jóanyámtól, mert nem vettem komolyan, amikor tegnap reszkető hangon hívott, hogy ugye nem vagyok utcán.
Persze ugye nem voltam, mert M.-nél kártyáztunk.

Oké. Ez az álomfejtés dolog kissé elfajult, de mivel M. a blogján bőven ejt szót róla, én nem teszem. Aki kíváncsi, hogy két újságíró mivel cseszi el az idejét nap közben, nézze meg ott.

Tegnap megnéztük a Giacometti kiállítást A.-val. Nagyon ügyesek voltunk, mert A. szokás szerint irtóra elkésett, így zárás előtt fél órával estünk be és (ezért?) ingyen tekintettük meg a tárlatot.
Az eleje nem tetszett, de a második terem tök jó volt, az ember-erdőkkel, meg penge-arcokkal.
Ma meg megint nem dolgozom, mert ugyan bent vagyok, de nincs meló, úgyhogy M.-mel baromkodunk online. Egész pontosan álmot fejtünk.
Akit érdekel, keressen rá a Krúdy Álmoskönyvben az eb (kutya címszó nincs), káposzta, fekete szavakra.

Ja és meg kell követnem a lefikázott Népszabit, mert a lap, aminek dolgozom, egy hétre eladta a belpolitikai oldalát a hirdetőnek, aki ráadásul egy párt, mondjuk legalább nem a fidesz, hanem a maszop, bár ez sem javít semmit a helyzeten.
Ennél égőbb dolgot már valóban nem tudok elképzelni. És, ha lenne gerincem, felállnék ebben a szent minutumban, de nem gerincem van, hanem hatmillió forint adósságom. úgyhogy tovább dolgozom ennek az ocsmány bandának és a pokolra jutok.

Itt a nyár és nem tudok mást csinálni, mint vigyorogni.
Ülök a hülye mosollyal a fejemen. A sötét felhők felszívódtak, remélem jó sokáig nem is jönnek vissza.

A nap hírei

Első, bombasztikus hír: vége vége vége a vizsgaidőszaknak, már csak egy nyár választ el az ötödévtől, és egy paraszthajszál a diplomától, miután ma közepesre feleltem Holbein reneszánsz német-alföldi festő munkásságából a művészettörténet vizsgán.
Éljen-éljen!!
Második hír: az én kishugom bizonyítottan nem normális, ugyanis máma szülinapom alkalmából meglepett egy fullos étkészlettel, (kék, üveg és hat darabos) plusz pohár, plusz bögre (jó nagy, reggeli kávézáshoz) plusz eszcojg (fogalmam sincs ezt hogy kell írni, nyilván nem így). Mindez a kis havi apanázsa nagyjából hetven százalékát tehette ki, ha jól számolom.
Harmaddik hír: LB egy ifjonc aloe verával lepett meg, nem, nem flakonban, hanem cserépben. Aszongya nem kell neki sok tutujgatás, rém igénytelen növény, sok fény, kevés víz, ami kezdetnek nem rossz, de így is tartok tőle, hogy nem éri meg az első közös születésnapunkat. Valahogy rossz a rezgésszámom, nálam egy idő után minden növény a humusszá alakulást választja. De azért remélem ez túlél, LB azt mondta, a lelkére beszélt (mármint az aloe verának), hogy viselje jól magát. Állítóleg beleegyezett.
Negyedik hír: a nagybátyámat és kedves nejét szintén végletesen ütődöttnek nyilvánítom ezen fórumon. Őket nem a Hugiéhoz hasonló okból, bár ennek is köze van a kajához. Ugye már mindenki izgul? Nos drága szenteim, az én nagybátyám és kedves neje, akikről e helyütt nem véletlenül esett oly kevés szó eleddig, a következőt találták ideális ajándéknak: hiper-modern-dizájn sajtszöszmötölő berendezés. Hihetetlenül megkönnyebbültem.
Konkrétan van egy lakásom, amibe már alig kell valami, hiszen van neki (több is mint) négy fala, padló, plafon és én már komolyan nem tudtam, miért nem alszom napok óta, mi is hiányzik az összképből. De ma délután rájöttem, hogy ez a sajtvágó-dolog bökte a csőröm. Nem is tudom hova lennék e nélkül.
Most komolyan.
Akkor már nem eccerűbb ideadni azt a mittoménmi (kurva sok) pénzt, amibe ez az izé került és azt mondani: te figyi, egy ötlet nem sok, annyi sem jut eszünkbe, vegyél valamit, amire szükség van?
Nem. Most legalább van sajtvágóm.
Na. Egyéb iránt hulla fáradt vagyok, agyilag zéró, de jó kis kakaózást tartottunk családilag a nagyszülőknél, teljes létszám, családi porcelán, tejszínhab.

Nos, immáron elmondhatom magamról, hogy voltam Sting koncerten.
Kicsit úgy érzem magam - elnézést a szexista hasonlatért - mint akit jól felizgattak, és úgy hagytak.
Mert ugye Sting, az Sting, kétség sem férhet hozzá, a rajongvaimádott. De. Mielőtt a rajongvaimádott színre lépett volna, végig kellett hallgatni a magyar popélet színe-javát, virágát. Ami nem kevéssé terhelő ugye. A borzalmas fejhangon vinnyogó csapást miattam nem kerültük el - szokásos időpara végett, már negyed hétkor tűkön ültem: nehogy lekéssük a soha vissza nem térő alkalmat.
Nem késtük le. Hosszas felnemadás után eljött a pillanat: ott állt, mosolygó szemmel, kissé öregebben a megszokotnál.
És lenyomta a kötelezőt, új számok, szépen, és alig vett fel a műsorra néhány igazi ütős Sting szerzeményt. Pedig olyan sok van neki.
És most kicsit csalódott vagyok, mert ebből nincs minden kéthétben egy, hogy azt lehessen mondani, mint egy félresikerült Nyivák koncert után, hogy nem baj, a legközelebbi jó lesz.
És akkor még nem beszéltem (és ismét elnézést, most a tőlem nem megszokott kirekesztő dumáért) a tisztelt publikumról. Mert basszus, minek jön Sting korncertre, aki nem kíváncsi rá/nem szeretei/nem ismeri? Meg, ha már eljön, miért nem fogja be, hogy hallani is lehessen valamit abból a szép emberből? A csúcs egy csaj volt mögöttünk, aki, egy szám elején, amikor még csak a zene van (mondjuk így: felvezetés) azt mondta, hogy: figyelj már, nem emlékszik a szövegre. A mási kedvencem egy srác (szinten mögöttünk), aki az If I ever lose my faith c. szám felzendülésekor, szépen ordítva elújságolta a körülötte elhelyezkedő mintegy tizennégy barátjának, hogy ez az if áj evör lúz máj féc in jú!
Na. Nem nyavajgok, ingyér néztem Sting papát, aki akkor is kurva jó, ha nem olyan jó.
És csak érintőlegesen jegyzem meg, hogy a T.-nek irgalmatlan rengeteg sok lóvéja lehet, hogy elszórja a szélbe. Mert nekem ne mondja senki, hogy miután az összes napilapan ma oldalas hirdetésen jött a cucc, kifizették Stinget, hogy ingyér játsszon, hónapok óta nyomnak egy hiperdurva kampányt, még marketingileg szükség volt arra a tüzijátékra a végén. Ami amúgy szép volt.

A Hétvége melléklet rejtélyére fény derült: pénteken jelent meg. Megkövetem az olvsót, én voltam tájékozatlan. Elnézést.

Egy mítosz vége?

A mai Népszabi úgy járt, mint az okos lány a mesében, akin volt is ruha, meg nem is. A szombati újságnak van is címlapja, meg nincs is.
A kutya társaságában leballagtam a postaládához, hogy elolvassam a hét végi okosságot, de egy irdatlan rózsaszín szörny várt a lap helyén. Ugyanis a T-Mibole frankón megvette a Népszabi négy oldalát, a mai bevezető eseményeket reklámozandó. Elsőre rosszul lettem, hogy a nagymúltú lap eladja az első és az utolsó két oldalát, aztán kiderült a turpisság: dupla első és utolsó két oldala van.
Azért leírnám a sokk okát: képzeljünk el egy lapot, amire rá van írva, hogy Népszabadság, három főcím, és alatta semmi csak a nagy rózsaszín massza, és egy Köszöntünk Magyarország! felirat.
Nos. A figyelemfelkeltés volt a cél, csak gratulálni tudok adott telekommunikációs cégnek, jó lépés.
Adott sajtóorgánumról meg végképp nem tudom mit gondoljak. Oké, nyilván a T. rohadt sok lóvét fizetett, de még így sem vágom, hogy mi kell ahhoz, hogy egy újság eladja az első oldalát a hirdetőnek.
Az újság első oldala arra van, hogy a lap iránt keltse fel az érdeklődést, becsalogassa az olvasót. Nem arra, hogy becsalogassa a hirdetőt. Én mindent értek, a hirdetés nálunk is szent és sérthetetlen, ha kell, egy heti melómat is simán feláldozzák a lóvé oltárán. De erre még nem volt példa. Pedig azt gondoltam, az én munkahelyemnél elvetemültebb kapitalista újságíró-rémálom nem létezik. Vagy mégis?
Könyörgöm. Ez a Népszabadság. A real újságírás utolsó bástyája. A szakmai nyugalom szigete, ahova mindenki vágyik, aki rohadt multiknak dolgozik. Aki küzd a kizsákmányoló vadkapitalisták ellen, aki a giga-tulaj ellenében választott a héten főszerkesztőt. Most meg felcsuláznak a levegőbe és aláállnak.

Azt már csak suttogva merem megkérdezni, hogy miért nincs Hétvége melléklet? Ha valaki tudja, értesítsen má.

Hát mégiscsak istennő császárnő vagyok: négyest kaptam pszichológiából. (beugró: behaviorizmus, tétel: agresszió) Tegnap éjjel (súlyos megborulásban, az M.-féle eredmény-ünnepelés végett) arra a következtetésre jutottam, hogy vagy nagyon alábecsülöm saját tudásom, vagy olyan szerencse-sorozatom van ebben a vizsgaidőszakban, hogy már értem, miért nincs pasim.
Nem tudom, melyik jobb.
Tegnap ezenkívül megkezdődtek a munkálatok Gyöngyszemben, én pedig helyes kis röpcédulákkal ragasztgattam tele a házat, elnézést a zajongásért stílben, sőt még a szomszéd nénihez is bekopogtam.
És mégis kinyit a ráckert, ha nem zuhog este, meg is tekintjük.

Hehehehehhehehe. Megvertem a rohadt backgammon programot!!!!!
Kábé két hónapja játszom vele, és most először nyertem partit, ami 9 game-ből áll.
Iszonyat durva a szoftver, de nem adtam fel és küzdöttem és győztem!
Khm. Elnézést.

És elfelejtettem említeni, hogy Szakmuki annyira nagyon jófej, hogy már gondolkozik, hova rejthetném a leendő cincó-almot. Egész pontosan tervez valami kis zugot valamelyik építendő bútor alá, ahol nem lesz szem előtt, de a macsek hozzáfér. Ilyen kedves és jólelkű Szakmuki vezeti Gyöngyszem plasztikázását.

És most vissza aaaaaaaaa pszichológiához!

Taknyos nyálas nemszeretem idő van. Csak megjegyzem. Meg azt is, hogy bár ez a tanulás dolog feltétlen jót tesz a lelki állapotomnak, a melónak semmiképp. Az idejét sem tudom, mikor írtam egy normális cikket utoljára. Mindent csak összegányolok, fusiban, gyorsan-gyorsan. És utálom ezt, mert ilyenkor hasznavehetetlen munkaerőnek érzem magam és aggógom, hogy a vezetőség is annak tart majd és kirúgnak és akkor miből törlesztem Banknak a horribile összeget, amivel tartozom... Már látom magam az adósok börtönében. Nem -ban.
Ja, a köz szíves tájékoztatására közlöm, hogy holnap megkezdődnek a munkálatok Gyöngyszem nevezetű lakásban. Első lépcső: villanyszerelés. Második (jövő hétre esedékes) lépcső: falelbontás. Bezony. Szívesen ott lennék, amikor Szakmuki (aki egyébként a világ legrendesebb Szakmukija) csákányal nekies a falnak, ami most nem enged fényt a lakás belsőbb ter(m)eibe, de sajna dolgozni fogok. Nembaj. A végeredmény a lényeg. Még körbe kell járnom a szomszédokat a zajongás végett. Ja! És, csak bizonyítandó, hogy minden lakóközöség nicht normál: a sok (naná tavasszal esedékes) lakásfelújítás miatt kiakadt lakók új dekrétumot adtak ki, mely szerint a liftet nem lehet felújítás céljából igénybe venni. Szegény Szakmuki hordhatja majd a harmadikról a sittet.

Mit nem lát az ember lánya, ha hajnalban kel?

Nem megszokott vadászjelenet zajlott reggel 7:45-kor a kertben. Ugyanis szomszéd kutya (nevezetes Szuzi - micsoda fantázia kell egy ilyen blikkfangos név kiagyalásához!), aki egy kaukázusi - másik hatalmas eb keverék, madárcsicsergésre lett figyelmes. A szemtelen tollas a mi kertünkben zajongott egy fán és Szuzi úgy döntött, hogy (majdnem) az ő felségterületén ez mégiscsak megengedhetetlen. Ígyaztán csendes cserkészésbe kezdett, egészen a kerítésig jutott, ott aztán eszmélvén, hogy innen nincs tovább hangos csaholással igyekezett elnémítani a reggeli csend megtörőjét.
Ám az énekes kedvű asszem rigó, felmérte, hogy nem kell komoly veszélytől tartani és folytatta. Majd, amikor Szuzi szolid őrjöngésbe kezdett frankón átszállt a szomszéd kertbe és helyet foglalt egy ágon, pont abban az idegesítő magasságban, amit a kutya ippeg nem ért el, akárhogy ugrált. Szuzi végül megszégyenülten feladta, de mielőtt elsomfordált volna, diszkréten körülnézett: ugye, nem látott senki?
Hozzáteszem mindeközben a mi bumburnyákunk szelíd vigyorral a fején asszisztált a kávézásomhoz, néha-néha megbökve a bögrét tartó kezemet - simogassál má egy kicsit! Hogy nem ő az erdő réme, az is biztos....

Persze pszicho tanulás végett keltem hajnalban (ez esetemben 7 órát jelent), kicsit beljebb vagyok, de nem állítanám, hogy holnap teljes lelki nyugalommal ülök be vizsgázni.